Lapszemle, 1932. március
1932-03-11 [1383]
legyengült, hogy nem vehet részt államügyek Intézésében. Ez az állítás is téves és llloyálls, mert Hindenburg viruló egészségnek örvend és naponta fárádhatatlan munkában intézi el államfői ügyeit. Még r.zzal a rágalommal is éltek Hindenburg ellen, hogy családja beszélte őt rá a jelöltség elfogadására, mert állítólag pénzügyi viszonyai olyanok, hogy nem tarthatná meg a nemzet által neki ajándékozott keletporoszországi neudecki birtokot, A Berl. Tagebi, /10-118/a harzüurgi front között felmerülő ellentéteket ismerteti, amennyiben beszámol arról, hogy Düsterberg alezredes.elnökjelölt,Drezdában azt mondotta volna, hogy katonai életében törökökkel és cserkeszekkel tárgyalt, de Hitlerek még rosszabbak mint a cserkeszek. Hinkel nemzeti szocialista képviselő egy berlini gyűlésen a Düsterberg pártján levő von Stephanl őrnagyról azt mondotta, hogy csirkefogó gazember. Hitler lapja, a Vőlk. Beob. /10-70/ felhívást közöl a nemzeti szocialistákhoz, hogy ragadják magukkal a propaganda folytán esetleg megingott választókat f Alfréd Rosenberg főszerkesztő pedig a zsidó sajtónak Hitler-ellenes propagandáját boncolgatja, Goebbels dr. a nemzeti szocialisták birodalmi propagandájának intézője pedig kimutatja, hogy a választási küzdelem során hány nemzeti szocialista lapot tiltottak be és hány propaganda iratot koboztak el, holott a kommunistáknak Hindenburg-gyalázó lapjai és röpiratai elnézésben részesültek ; miért is kérdezni kell, hogy Groener birodalmi belügyminiszter ezek ellen miért nem avatkozott be• Megjegyzendő még, hogy Loebe birodalmi gyűlési elnök a szociáldemokrata Vorwarts /9-115/ élén nyílt-levelet intéz a kommunistákhoz és arra figyelmezteti őket, hogy jelöltjük, Thaimann fokozza a fascisták kilátásait, mert minden rája eső szavazat hiányzik annál a jelöltnél, aki Hitlert verheti., Hmaenuurg birodalmi elnök szükségrendeletet irt alá a bevásárlásoknál szokásos ráadás tilalmáról és a tisztességtelen verseny