Lapszemle, 1932. március

1932-03-05 [1383]

szerint történő teljes ujjárendezésével érhető el, Litvánia kizá­rásival Ehhez az összes nagykorú memelieknek,ugy a memeli terüle­ten belül valamint azon kivül,népszavazása szükséges, A népszava­zás befolyásmentes lefolyását a Népszövetségnek kell biztosítania Arra kérték tehát a birodalmi kancellárt, hogy a memeli terület feletti német-litván vitatkozást kizárólag a népszövetségi paktum 11 szakasza alapján kövesse tovább. "Tardieu a dunai föderációt t szorgalmazza" felírással és több alcímmel párisi levelezőjenek ^táviratát jiözll j^DAZ L /4-105/ jelent­vén, hogy Tardieu a kamarában Csehszlovákiának 600 millió kölcsöné­ről tett kijelentésében a dunai föderációt is érintette, AZ is való­nak bizonyul, hogy Tardieu Genfben a dunai föderációban érdekelt ál­lamok összes képviselőivel megbeszéléseket folytatott a dunai terület jövőjéről, A lapok jelentései szerint Tardieu e tervek számára ugy Anglia, valamint Olaszország támogatását helyezte kilátásba. Ami azonban Olaszországot illeti, az ember jogosult annak feltételezé­sére, hogy a miniszterelnök nyilatkozatainál inkább reményekről volt szó, semmint szilárd tények közléséről- Annak feltételezésére, hogy e remények ma már le vannak szögezve, nincsenek támpontok* Min­denesetre megállapítandó, hogy ugyanazon a napon, amikor Tardieu a kamara pénzügyi bizottsága előtt jelent meg, ugy Budapestről, vala­mint Prágából jelentések érkeztek, amelyek küszöbönállónak mondot­ták egy cseh-magyar kereskedelmi szerződés megkötését. "Rémület Bécsben az uj dunai föderációs tervek felett" elmen a DAZ. /4-105/ hosszabb bécsi sajáttáviratot közöl, amely jelenti, hogy Francia­ország uj dunai antant-tervei Bécsben rendkívüli meglepetést és ré­mületet keltettek* Még nincsen tisztázva, hogy miért adott kl a bé­csi kormány csak késő éjjel közleményt a hétfőn történt demarsról

Next

/
Oldalképek
Tartalom