Lapszemle, 1932. március

1932-03-30 [1383]

legessé teszi, hogy Németország ós Olaszország miniszterei résztvegye nelc azon, mert ebben az esetben elegendő, ha valamelyik nagykövet kép viseli a tanácskozásokon a német, flletve az olasz kormányt > ­A Wolff'iroda jelentése szerin^Brüning elfogadta MacDonald meghi rás át. •» A magyar sajtóban ma a "Pesti Hirlap" vezércikkében bár<,' ''S-S* mm nwm *» m mm mm mm. m — mt — mmm Szterényi József foglalkozik a Tardieu-terwel és a Duna-pr oblémáv&l. Szükségesnek tart ja, hogy először a négy hatalom egyezzék meg.Szerm­te nem volna semmi célja annak, hogy az öt dunai állam közös konferen ciára üljön össze, addig amig nem tudják, hogy miben milyen programéi­ban egyezzenek meg, másodszor pedig, hogy a kérdésben döntő négy nagy hatalom elfogadja-e azt a megegyezést olyan értelemben, hogy nem ki ­vánják-e ugyanazokat a kedvezményeket a maguk számára is, amelyeket az öt ország egymásközött megállapit- Ezért tehát véleménye szerint fel­tétlenül meg kell előznie a nagyhatalmak négyeskfcníerenciájának a ki­sebb érdekeltségű hatalmak tárgyalásait. A kedvezményes vámok rendez©, rét Szterényi szerint ki kellene épiteni egész Európára. A négy nagy­hatalom előzetes megállapodása más okból is szükséges Szterényi véle­ménye szerint> Kötött devizagazdálkodás mellett hiábavaló volna min­dén nagyszabású megoldási kisérlet, tehát a prius kétségkivül a pénz­ügyi kérdéseké, ez aLdtt azonban nem az államháztartások rendezését érti, amelyet szerinte minden országnak okának kell kereszt ül vinni , ha nem a jegybankoknak olyan helyzetbe juttatását, hogy a dsvizaforgal mat felszabadíthassák Ehhez azonban feltétlen ÜL a nagyhatalmak segít­ségére van szükség, A cikk második felében Szterényi azt iparkodik bi zonyitani, hogy Csdország pénzügyi és gazdasági helyzete seraaivel seca jobb mint Magyarországé<.*• A "Magyar Hirlap" vezércikkében Feleky Géza azt fejtegeti, hoey tévednek azok. akik a Tardleu-terv közeli holtpontra jutását jó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom