Lapszemle, 1932. március

1932-03-29 [1383]

EgOriJ. PPlitifral perről számolnak be alapok * A mo s z ta­xi törvényszék felmantette Berberics Mladen 4r, ferencrendi szerzetest, ár­kit az ügyészség azzal vádolt, hogy a Zrinyi s Frangepán-ünnepen tartott prédikáció jóban az államagy ség ellen izgatott és törzsi ellentéteket szí­tott /Jüepió 26/- A zágrábi tábla ítélete egy 11 éve folyó pernek vetett véget A horvát tanitók egyesületének több millió értékű vagyona volt,köz­te az a kpJ3fiktus is, amelyben a vidéki tanitók Zágrábban tanuló gyermeke­it helyezték eV Ezt a vagyont meg akarta kerítene a délszláv tanitó-egye­sül et már 1921-ben, Azóta állandóan folyik a per s a diktatúra a hor­vát tanító-egyesületet fel is oszlatta A tábla ennek Ítélte vissza a va­gyont illetőleg annak a szövetkezetnek amelyet a feloszlatott horvát a­gyesülst tagjai az idén alafeitc ttak'* /t> V 26/- Az 1918 évi katonai zavar­gások agy jelenete kerül a nagybecske reka bíróság elé' 1 leszerelt katonák megtámadták a Bohonczy-uradalmat Gyöngy szigeten de más két faluból is vonal tak fel fosztogatók aztán a rablók egymással ütköztek Össze a konc­ért ugy hogy számos halottja és sebesültje volt a csatának' Most valaki bosszúból feljelentést tett a csurogi csendőrségnél és megnevezte a Csurog kózségbő* a fosztogatásban és harcban résztvett katonákat, igy hogy az e­zen a nyomon elindult nyomozás folyamán 60 egyént tfrizetbe vettek és be « szál lltottak a nagybeoskereici ügyé szegre /P ü 25/ — Külügyek A Uapló bécsi tudósítója meglntervjuolta a berlini tárgya­lásaiból hazatért £t >,ta ruwi tz volt oszt rák kancellárt a Tardieu-tervről atreeruwitz nem vár semmi eredményt a francia javaslattól, mert nem lehet az országok gazdaságát egyik vágányról a másikra tologatni Az utódállam-', fejlődése annyira ellentétes irányban ment végbe politikai okokból hogy elméleti tételekkel és parancsokkal nem lehet újra egymáshoz alkalmazni Strearuwitz véleménye szerint agy megoldta lehet Középeuropa megmentéséres

Next

/
Oldalképek
Tartalom