Lapszemle, 1932. március

1932-03-29 [1383]

A betegsegélyző pénztár óriási deficitjének ki küszőtölésére bevezetik a kőtelező aggkori biztosítást a Brassói Lapok 27 szerint Az Árgus 2? a vonatkozó törvény tervezet irányelveit is már ismerteti Jorga ellen a szatmári görög keleti román espere furcsa tüntetését jelentik az Ellenzék és Erdélyi ^apok 26 fiautiu esperes már az impériumváltozás óta áll a szatmári görög keleti egyház élén s Ő volt az első , aki Szatmár megye bői Jorgéhoz csatlakozott és megalapította ott a jelenlegi kormánypártot Román politikai valutával mérve, ezért az ér demért legalább is szenátori mandátum járt volna Jorga azcn oan mindössze most érdemesítette jutalomra Rautiut most is csak annyiban, hogy a Szatmár-megyei interimár bizottság egy időközben megüresedett tagsági helyére Öt nevezte kl A ki nevezésnek megfelelően a megyei prefektus felhívta Rautiut az eskü letételére Rafttiu meg is jelent az ünnepségen; de nagy meglepetésre eskü helyett beszédet intézett a prefektus hoz hogy a kinevezést nem fogadja el "lo lel van a zsebem­ben 6 hónapja fizetés nem kaptam 76 éves vagyok s mégsem teszek esküt ; pedig tisztségemmel bizonyára én ls ezreket kereshetnék!" - szólt sarkonfarüult és f aképnélhüg... ta az ünneplőket Busila mérnök bosszút állt a Besica müveken Bu sila azelőtt a ftesicánál völt alkalmazva ügyvezetői igazgató minőségben s ezért csekély 12 millió lel évi fizetést kapott Mikor legutóbb nagyobb mérvben vonult be a vállalathoz kül­földi érdekeltség s-z egykor világhírű üzer 1 prosperitásának ujabb biztositása végett racionalizálási akció indult meg.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom