Lapszemle, 1932. február

1932-02-20 [1382]

taps sem Hangzott el. Nadolny francia nyelven olvasta fel beszédét, amelynek egyetlen részét sem kísérte helyeslés, csak egyszer hal­lott az ember valahonnan egy feltűnő gúnyosan hangzó köhécselést. A beszéd befejezése után meglehetős gyenge volt a taps. Egyetlen delegátus sem jött a német padjához gratulálni, mint ahogyan Ap­ponyi beszéde utan bőségesen történt. Ez feltűnt, de magábanvéve mégsem döntő, pontosabb, vájjon a német javaslatok maguk és az azokat bevezető és Nadolnynak az őket bevezető és Indokoló beszé­de alkalmasak-e arra, hogy a mostani időpontban ls elegendőképen és mindenekelőtt hosszantartóan hassanak és lassan-lassan elvesz­tett terepet visszaszerezzenek. A beszédtől ez csak korlátozások­kal várható- Túlságosan meg volt fertőzve annak az anyagnak a szá­razsága és higgadtsága által, amely szükségszerűen a memorandumot uralta. De hiányzott belőle valami az Apponyi-beszéd lendületéből és szellemi és erkölcsi magasságából. Igaz, mindent alá lehet Írni, sok dolog igen jól van megmondva, a legjobban a német deklasszlro­zás elleni állásfoglalás. Helyenként a beszéd egy nüansszal vilá­gosabb, mint a kancelláré, ue mégis az az érzés marad hátra, hogy még jobb, majgukkalrántóbb, megcáfoIhatatlanabb formulák lehettek volna találhatók és hogy megsértett jogunkat és az egyenlő bizton­ság leggyorsaub helyreállítására való erkölcsi igényünket mlnderő­sebben és nyomatékosabban kellett volna kifejezésre juttatni. A semlegesek között a félős természetűek örvendenek, hogy "nem tör­tént semmi". Belpolitika. AZ elnökválasztási mozgalom tekintetében a lapok hirülad­ják, hogy egy Hindenburg-választási központi bizottság fog megala­kulni, amelynek vezetésére vggaJ^ajBaa-^n Horn tábornokkal a Kyff-

Next

/
Oldalképek
Tartalom