Lapszemle, 1932. február

1932-02-15 [1382]

elmeállapotáról érkező hirek olyan hatást váltottak ki Tuka volt poll tikai hivei között, hogy mozgalmat kell meginditanl a Tuka-ügy abolá­lására vonatkozóan: Ezek szerint Tuka már ezzel a mostanáig letilt idő­vel is eleget vezekelt és bűnhődött mindazért, amit tett, hiszen leg­nagyobb kincsében, az egészségében van komolyan megtámadva,, A jelen­tés szerint a szlovák néppárti politikusok mindent el fognak követ­ni., hogy az ügy abolálását kieszközöljék, mert szerintük semmi ok sincsen már arra, hogy Tuka további működésétől Ml jenek politikai el­lenfelein A hirt mindenesetre fenntartással kell fogadni, mert egye­lőre nem lehet ellenőrizni, hogy mennyi belőle igaz és mennyi a kom­bináció.. /Hiradó 14J T itkos kommuni sta irodát leplezett le a csendőrség Kladnóban és a házkutatás alkalmával olyan dolgokat találtak, hogy azok alapján letartóztatták a kladnói kommu­nista szervezet titkárát,, akit a kladnói kerületi bíróság fogházába szállították. Megállapították, hogy az Írógépeken készült államelle­nes nyomtatványokat a községekben és a kladnói gyárakban két éven keresztül terjesztettek* Itt emlitjük meg, hogy a dusniczi munkáskonzum bejárata előtt a napokbau 9 75 kg sulyu bombát találtak,, amelyhez gyújtózsinór volt erősítve.,A gyujtóz3Ínort a merénylők meg is gyújtották, de a zsinóron a láng szerencsére kialudt és tisztára a véletlennek köszön­hető, hogy a hatalmas bomba el nem söpörte a fogyasztási szővetkeaéte? A tetteseknek mindmáig nem sikerült nyomára akadni,. /r\M c H* 13./

Next

/
Oldalképek
Tartalom