Lapszemle, 1932. február

1932-02-05 [1382]

moratóriumra, A második kérdésben beavatkozásról nem lenét szó és Genf nem tehetett mást, minthogy dicsérjema magyarok kitartását és ujabb erőfeszítésre ösztönözze őket. Álljunk meg egy pillanatra: a kitartás erényét Magyarország a háború vége óta gyakorolja. Dicséretre méltó erény ez, de gyakorlása nehéz s legfeljebb a teljesített kötelesség fölött érzett elégtételt hozza meg, Bizonyára remélni lehet és kell, hogx jobb idők jönnek, De elviselni a rmi bajokat kell és egy egesz nép szenvedése tragikus látvány, A háború senkit sem kiméit: a háború csak az erősebb jogát ismeri és a legy$zöttnek el kell készülnie a rádíktált törvényre. Ezt a törvényt azonban nem alkalmazták egyelőre és a magyarok joggal lepődhetnek meg, ha azt nézik, hogy kivel hogyan bántak. Ha 13 év után újra elolvassuk a békeszerződéseket lehetetlen azt nem gondolni, hogy azok szemberek,-akik az ujeurópai határokat S§í.viselnek,^Mindesetre azonban az általuk megteremtett Népsgövetségre bízták azt, hogy hárítsa el azokat a megszámlálhatatlan nehézségeket, amelyek gazdasági téren az álta uk csinált felforgatás következtében szükségszerűen keletkeztek. Ha a nagy nemzetek szenvednek a válság miatt, ugy azoknak a klsnemzeteknek, amelyeknek a területét ls jelentékeny mértékben megcsonkították, még kegyetlenebb a sorsuk, mert függőségük nagyobb és mert összeszorított i&erületükö'^lenetetlen átszervezni erőforrásukat, és egyensúlyt teremteni.^Jíagyarország tehát jogosan kopogtatott a Népszövetség ajtaján, nnemcsak azért mert joga van az életre, .Hanem azért ls, mert