Lapszemle, 1932. január

1932-01-23 [1381]

évvel való folytatása Németország számára pénzügyileg, lélektani­lag és politikailag egyaránt elviselhetetlen. Persze Németországon tlsZtáoan vannak azzal, hogy a küszöbönálló francia és amerikai vá­lasztási határnapok politikai cezúrákat teremtenek, amelyek a re­parácló végleges megoldásának lefolyását tisztán időbellleg és , technikailag még késleltethetik. Azonban az alapkérdésekben már most világos heüyzetet kell teremteni, ha nem akarják, hogy minden szándék veszendőbe menjen, hogy Amerika ismét belekapcsolódjék az adósságvitába és hogy elhárittassék a fenyegető európai katasztró­fa. A közlemény Franciaország halogató magatartását emeli kl és többek között arra utal, hogy hetek multak el, amig a basell bi­zottság összeült és további hetek, amig meghozta szakvéleményét, és Ismét három hét fekszik e szakvélemény és Laval kamarai beszé­de között. Ilyen körülmények között csak azt lehet feltételezni, hogy Parisban lassabban gondolkodnak, mint másutt a világon, minden­esetre túlságosan lassan, mint sem/Té pest tartanának a világválság­gal, amely a vihar szárnyain látszik sietni. Berlinben továbbra sem látnak okot arra, hogy Iausannei konferencia összeülését bár­milyen ürügyek alatt kihúzzák. Csupán diplomáciai uton aligha lesz­nek meghozhatók a szükséges messzehordó elhatározások. Egyébként még öt hónap van hátra a Hoover-moratorlum lejártáig és ugy vélhet­jük, mintha ez az idő elég hosszú lenne arra, hogy az ellentálló közvélemény szolidaritásra neveltessék nemzetközi érdekekben, Min­denesetre elhibázott dolog lenne Amerikának valamilyen pozitív lé- " pésére várni, mielőtt Európa ugy Lausanneban, valamint Genfben meg­szólalt volna. Amerika vár, és Európának az a kötelessége, hogy gyorsan és alaposan cselekedjen. - Be'nedetto Clrmeni olasz szená­tor a DAZ.-ban /xx-'óó/ "Spongyát rá! n cimü cikkben a jóvátételek

Next

/
Oldalképek
Tartalom