Lapszemle, 1932. január

1932-01-11 [1381]

szlovák gazdasági együttműködés témájával foglalkozik és röviden utalva az e kérdést illető eddigi megnyilatkozásokra, megállapít­ja, hogy ugy a politikusok, mint gazdasági szakemberek részéről kifejezésre juttatott vélemények mellette szólanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már Magyarországon az összes számotté- "H vő politikai és gazdasági faktorok őszintén propagandát indítsa­nak e gondolat megvalósítása érdekében. Azok a politikusok és köz­gazdászok, akik politikai felfogásuk és érdekeik szempontjából más véleményen vannak, egyelőre taktikai szempontból ugylátszik opportunusabbnak tartják, hogy különvéleményeikkel még ne lépje­nek a nyilvánosság elé. Már ez a tartózkodás is jelent valamit. Jelenti azt, hogy Magyarországon ma már kénytelenek számolni az­zal a körülménnyel, hogy a gazdasági krízis minderősebb nyomása alatt a magyar közvélemény kezdi kiszabadítani magát az eddig mes- ^ terségesen táplált politikai illúziók irreális gondolatvilágából és kezdik a dolgokat ugy látni, amint azok vannak, A magyar köz­vélemény ma már egész máskép látja a szomszédokkal való együtt­működés lehetőségeit, mint néhány évvel ezelőtt ls. Ez a felfo­gásbeli változás természetesen kifejezésre jut a parlamenti po­litikai pártoknál is és a változás már annyira fejlődött, hogy ma már nem bélyegzik hazaárulóknak azokat a szociáldemokrata kép­viselőket, akik a Csehszlovákiával való gazdasági együttműködés szükségességét hangoztatják. Ml töbo, a helyzet ma az, hogy jó­formán az egész polgári ellenzék is,beleértve a pártonkivülieket ^ is, a Csehszlovákiával és a többi szomszédállammal való megértést és gazdasági együttműködést sürgeti. Ennek a gondolatnak még a kormányzópárthoz tartozó képviselőkörben ls vannak barátai, ezek azonban nyíltan még alig foglalnak állást, mert nem akarnak e^éje-

Next

/
Oldalképek
Tartalom