Lapszemle, 1932. január

1932-01-11 [1381]

és agitációs pártsajtó kiépítésére használta fel, A csehszlovák sajtó- *é iroda ezzel szemben megállapít jahogy a szövetkezetek szanálására neháriy érrel ezelőtt kiadott összegevet valóban a szöretvezetev kapták meg ő a pénzt nem Srámev miniszter osztotta szét c Trany. szenátor azcn­ban az agrárpárti Venkovban /8/ kijelenti, hogy a hivatalos körök nem adtak ki cáfolatot, hanem ez csav Srámek miniszter aagánnyilatvoaata, Yrany e cáfolat után is fenntartja kijelentését c Hack János január 15,-án rádióelőaááa t tart Poasaavban, melynek a gazdasági válság lesz a tartalma, amelyben egy uj korszak kibontakozását látja Hock János e 7 Reggel 10,/ Göndör fferencz a napokban vassára érkezett ahol január 24.-én előadást fog tartani az amerikai magyarok helyzeté­ről,. Ugyanerről a tárgyról tart előadást Göndör Perencz január 25.-én Léván, 26 0-án Komáromban és 27-én í)rsekujvárótt, A lassai Újság A 0 / szerint Göndör Ungvárott, Munkácson, Beregszászon ia tart alőadást. A Kassai Naplónak adott nyilatkozatában azt mondotta többek között, int ell eV t uel i e i t hogy az amerikai magyarsága a nev.—yorki Ady-társaság tömöríti soraiba. Az amerlvai magyarság testvéri érdeklődéssel figyeli a Magyarországon és az utódállamokban élő magyarság sorsát és értetlenül tekinti a ma­gyarországi közállapotokat, ahol a közszabadságok legelemibb biztosi­tékáiért /?/ is harcot kell még folytatni és az általános választói jog sincs meg* Göndör Perencz Hajnal Jenővel régi munkatársával érke­zett Szlovenszkóra s kassáról együtt utaztak rovább Románia felé ­jelenti a Vassal Újság* ^ A Magyar Néplap főszerkeszt ő;iét B ei nél János dr_~ t Szüllő Géza felmentette ezen állásától és a párt országos központjába titkári minőségben osztotta be,. A lap uj főszerkesztőj-e Vizi Károly központi titkár lett i aki állását január 10.-éi- foglalta el. /P,M. Hirlap 10,./

Next

/
Oldalképek
Tartalom