Lapszemle, 1931. december

1931-12-23 [1380]

tünk k$telezet-ségeinket tovább teljesíteni, aráig lehetett. Remél­het Jük, hogy a nemzetközi szempontok érdekében hozott ezt a jelenté­ktny áldozatunkat kellőképpen fogják méltányolni az érdekelt orszá­gok vezető tényezői és pedig azzal a jóindulatú megértéssel, amely aa európai együttműködés céljából szükséges lesz. A mai állapotot most már sajnos tovább femt ártani képtelenek vagyunk. A mai napttd kezdve nem vagyunk képesek annyi általánosan elfogadott devizát sze rezni, amennyi szükségletünket fedezné. Ebben a helyzetben külföldi hitelezőink összességével egyetértő 1 megállapodásra kellene jutnunk a fizetés i módozatok tekintetében. Azonban számos országban levő nagyszámú hitelezőinknek még nincsenek olyan szervezetei, amelyek, kel ilyen kérdést együttesen és egységes elvek szerint rövidebb idő alatt letárgyalni lehetne. További halasztásra pedig most már nincs idő. A kormány tehát éppen a hitelezők jogos elvi szempontjai meg. óvása érdekében kénytelen a kezdeményezést megragadni és egyoldalú intézkedésekkel olyan egy évre szóló tényleges állapotot teremteni, amely megadja az egyetlen lehetőséget, hogy viszonylagos nyugalmi állapotban rendszeres tárgyalások legyenek folytathatók hitelez&ink kel* Bz idő alatt emberi előrelátás szerint döntésre és pedig remél hetőleg kedvező döntésre kerülnek azok az Európára nézve életbevágó kérdések, amelyek megoldásának hiánya tulnyomórészben okozta az ál­talános bizalmi és hitelválságot* Ez alatt módunkban lesz ugy nekünk mint hitelezőinknek is tisztább képet nyerni gazdasági helyzetűn* Jövő alakulásáról, ami nélkül a végleges lebonyolításra senmiféla komoly tarvet késziteni nem lehet* Remélhető, hogy ez alatt külke­reskedelmi viszonyaink is olyképpen lesznek át szervezhetők, hogy a lőmozditják részünkre az általánosan elfogadott devizák nagyobb mérvű megszerzését, ami szinte elsősorban hitelezőink érdeke* Ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom