Lapszemle, 1931. december
1931-12-18 [1380]
foratg ftwg*óT prágai látaguSáeérfl a cseh lapok eddig még nem tetteit említést, Szüllő Géza Gratz Gusztávnak a napisajtéban megjelent nyilatkozatáról a Prágai Magyar Hírlapnak /17/ a következőket mondótta; Grata volt magyar külttgyminisz ter ur azt mondótta, hogy a szomszéd államoknak gazdasági közeledése minden kétségen felül álló okosság. Ez a vélemény fedi as itt lévőknek is a felfogását 0 Ámde mindennemű szerződésnél feltétlen szükséges az úgynevezett anlmus contrahendi, a becsületes szerződési vágy,amely minden mellékcél nélkül nem akar egyebet, mint azt a jogügyletet,amely a szerződésben le van fektetve 0 Ha a szerződés nem cél, csak eszköz, akkor már nem lehet olyan kritika nélkül elfogadni, amint azt Grata Gusztáv képviselő ur tette, Emellett minden szerződésnél még egy másik tényt is szamba kell venni, még pedig azt, hogy mindkét fél egyen* ló erős 63 egyen lő szabadságot élvező legyen. Mert ha ez nincs meg tf akkor jönnek létre az úgynevezett sooletas leoniták, vagyis olyan szerződések, amelyet az oroszlán köt a báránnyal. Ezt is számba kell venni és valószínűleg ez az oka annak, hogy mind a volt magyar kormánynak, mint pedig a jelenlegi magyar kormánynak a véleménye nem azc nos Gratz képviselő ur gondolatával,- amit különben ő maga is loyálisan elismert - mert ha az lenne, akkor valószínűleg ma Grata lenne ott a külügyminiszter, A kormánypárti Heggel /Ví/ közli a "Magyarország 1 jelentés ét ? melyszerint Gratz Gusztáv Benes külügyminiszter előtt tervet fejtett ki Magyarország,Ausztria és Csehszlovákia gazdasági együttműködéséről és hogy Benes készségét jelentette ki azirányban, hogy a kérdésnek ilyen természetű megoldásával bővebben foglalkozzék, ugyancsak a Heggel *Egy prágai találkozásról* címmel Írja, hogy nem fontos, hogy Grata volt magyar külügyminiszter látogatása