Lapszemle, 1931. december

1931-12-11 [1380]

nak egy gazdasági blokkba való tömörülésével akarja a középeurópai | gazdasági helyzetet tisztázni, vagy a másik, amely egyelőre célra­vezetőbbnek tartja csupán három dunamenti állam gazdasági együtt­működését* Amennyiben öt államból álló blokk jönne számításba, vagy­is Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia és Románia, ^ ebben az esetben szükségszerüleg Németországot is be kellene kap­csolni, mert a három emlnenter agrára/^mnak, vagyis Magyarország­nak,Jugoszláviának és Romániának gabonaí'eleslegét a blokkban lévő másik két ipari állam, vagyis Csehszlovákia és Ausztria nem birná felvenni,. Egész máskép nézne ki a helyzet, ha egyelőre csak Cseh­szlovákia, Ausztria és Magyarország szorosabb gazdasági kooperá­cióját akarnák megvalósítani. Ebben az esetben az agrár Magyaror­szág gabonafeleslegét simán elhelyezhetné Ausztriában és Csehszlo­vákiában, sőt e két utóbbi szükségletét bizonyos százalékig még Ro- y mániából és Jugoszláviából is fedezhetné. Ez természetesen olyan megállapodás mellett valósulhatna meg, hogy Magyarország viszont ipari piacot biztosit ennek a két országnak és felhagy jelenleg folytatott ipari pepecselésével Annál is inkább,mert ezzel a mos- , tani erőszakoltan melegházi iparával nem valami fényes tapasztala­tokat szerez, AZ kétségtelen, hogy ugy Ausztriában, mint a cseh­szlovákiai sudeta-német körökben önként fog előtérbe tolakodni az a kérdés, vájjon egy Ilyen blokk nem jelent-e egyszersmindenkor1 akadályt egy Anschluss-gondolat megvalósítása útjában,.Ezt illető­leg Hantos maga is azt a megnyugtató magyarázatot adja, hogy - mint * a történelem is mutatja, úgynevezett gazdasági kötelékek sohasem akadályozták meg egy-egy nagyobb nemzeti, vagy vallási megmozdulás vagy fordulat létrejöttét- Különben is a Hantos-féle elgondolás nem irányul oda, hogy Németországot égyszersmindenkorra, mindenfé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom