Lapszemle, 1931. december
1931-12-31 [1380]
vezett jóvátételi nemzetközi konferenciában nem kivannak részt venni "Európa véöeke_zzél! M _ felírással_ vezetőhelyen hosszabb kommentárt füz, amely többek között kifejti, hogy amerikalak, talán azt képzelik be maguknak, hogy az adósságtörlés gondolatával szemben való rideg magatartásukkal szívességet tesznek Németországnak. Csak politikai gyermekfejek örülhetnek itten, amerikai oldalról Pranciaország ellen irányuló barátságtalan szavaknak, vagy cselekedeteknek, mert gyakorlatilag az ilyen demonstrációk a német nép ellen hatnak, Ez egyébként Boraiinak Laval washingtoni jelenléte alkalmával a versalllesi szerződés ellen tett kirohanásáról is áll hiszen ezeknek a deklamáclóknak egyedüli konkrét eredménye a reviziós lehetőségek megnehezítése volt. Igen szép dolog Ismét, hogy a Fehér Ház haladásként üdvözli a basell jelentést, amelyet az amerikai delegátus is aláirt, de ez a jelentés világos célzásokat tartalmaz a nemzetközi adósságokra ls. És épen ezekkel szemben mutatnak ismét süket füleket Washingtonban. Az a "nem érdekeltség,"ame- I lyet Amerikában tanúsítanak lá év óta Európával szemben, kiáltó i ellentétben áll a múlt történelmi tényeivel és a jelen pénzügyi térijeivel, hiszen utóvégre Amerika - még hozzá döntően - beleavatkozott a háborúba, Wilson révén szintén felelős a versalllesi feltételekért, Dawes, Young és Morgan által pénzügyi érdekeit oroszlánrészként óvatta meg, résztvett a tengeri fegyverkezési versenyben. Ez a "nem érdekeltség" tehát csak_affektált és csupán lepelként szolgál, hogy a világ döntőbirájának szerepébe burkolózzék, anélkül, hogy a végigcsinált világháború, liquídálásának áldozataiban résztvenne Egyedül segítsen magán Európa? Hát igen, hogyan lenne, ha az európai adósok közős hitelezőjüknek az Egyesült Államoknak kijelentenék, hogy most önmaguk vetnek véget egy olyan el-