Lapszemle, 1931. november
1931-11-17 [1379]
Belügyak A kormány még mindig nem tud betelni választási győzelmévé^ egész romantikus cikkeket jelentet meg arról a képtelen lelkesedésről amellyel a választók mindenképen eleget akartak tenni a rezsim iránti kötélességüknek. Igy a Napló 11 szerint Zomborban egy 104 éves Bodonyi Antal nevü magyar gazda is elvitette magát, mert addig nem akart távozni az árnyékvilágból, mig le nem szac vaz a szerb jelöltre, mint ahogy azt személyesen kijelentette szavazata leadásakor. Sgyik sváb faluban két beteg szavazó nem jelenhetett meg a bizottság előtt, azonban levélben küldték el szavasatukat Popovics jelöltre, aki mellesleg egyetlen jelöltje volt a kerületnek. Halálos ellenségeik, akik évtizedek óta családi vérbosszúban állanak egymással, most a választási lelkesülésben kibékültek és összefogózva mentek el szavazni, stb, - A Napló 15 vezércikkben figyelmezteti a megválasztott képviselőket, hogy két bizalom nyilvánult meg velük szembún; Zsivkovics tábornok találta őket arra méltónak, hogy felvegye listájára és bizott bennük a nép, amikor rájuk szavazott. Legyenek tehát méltók erre a kettős bizalomra - AmGrio 13 zágrábi jelentésben hoz helyreigazításokat a kormány választási jelentéseivel szemben. Horvátorszagban, beleértve Boszniát és Dalmáciát is, a lakosság 90 £-a tartózkodott a szavazástól. A csendőrség és a rendőrség mindenkit eltávolított a községekből, akik azzal voltak gyanúsíthatok; hogy esetleges propagandát fejtenek ki a választás ellen, Zagoriában, Rádiós igazi fészkében., a kormánylista csak ugy tudta a megfelelő