Lapszemle, 1931. november

1931-11-03 [1379]

5i.-^.^^S6Í.^K4i.tisztsége^^az ilyen helyeken sem.. Megelégesznác az első biróhelyettesi állással. Azonban vannak községek, ahol ezt a takt lkát nem veszik tudomásul, hanem a polgári párt ok kisebbsége jelenti be igényét az első és második bi ró helyett esi állásra és est zel kik&iyszeritik, ho^y a komrrunista tdbb3Óg viselje a község há* tartásáért az anyagi felelősséget is, amelyre azonban azak nem haj. landők* A mai gazdasági viszonyok között a polgári pártok semtörk magukat a birói állás után , mert a községi házt art ásnk nagy inga­dozásoknak vannak kit eve v A birci állásra nagyon sok községben azóc az Önjelöltek törekedne*:, akiket hátul jelöltek a pártok, s akiknk az egyéni érdeke nyilvánvaló*. Stribrny Ferencet újból letartóztatták, m mmmmmmmmmmmmmmmmtmmmmmmmmmtammmmmwMn m m m m m m mert a csehszlovák sajtóiroda szerint az a gyanú morált fel ellehq hogy befolyást akart gyakorolni & tanukra . A Benes-féle "Cseszké Szlovo" /51/ szerint Stribrny Ferenc április 23-t<l július 22-ig vizsgálati fogságban volt, mert az ügyészség eljárást inditott el­lene sikkasztás és csalás büntette miatt, anelyet azzal követett hogy mint a csehszlovák Diseontbank elnöke hivatalos hatalommal va­ló viaszaélésre birta volna rá bűntársait és hivatalos eljárásért aj án dó kokat a dot t voln a Mi ve 1 megáll api t ást n yert, hogy b ef olyast akart gyakorolni a tanukra, újból letartóztatták és három milliós Kauciója i3 az állam javára elvese*. Kémkedési ügy, * m m •» m m -m m *» A pozsonyi rendőrség Liget falunál a határ átlépésnél le­tartóztatott Watzek Józsefet ól éves csensz levek alattvalót,akinek - a "Szlovenszky Veoseraik M /51/szerint - a magyar katonai hatósá­goktól megbisása volt, hogy SaXöVmszkon és a történelmi országok­ban a katonai titkokra vonatkozó adatokat az ere ezen. Watzeket a po­zsonyi államügyésa3ég foaháaába kisérték.* ínnein/Én*

Next

/
Oldalképek
Tartalom