Lapszemle, 1931. november

1931-11-13 [1379]

szág óriási többség* áll, mart ő a konzervatív körök bizalmát is bírja* Oratz nyilatkozata jelanti tanát azt, hogy Magyarországon magtört az az elr, maly a szomszé dallamok ellen gyűlöletet prédikál és dogmatikusan elzárkózik minden megegyezés elől* A helyzet tehát elrileg érett a megegyezésre, mert Csehszlovákia külügyminisztmre már hiratalosan kijelentette, hogy kiránja a megegyezést* Most mar nemcsak lépésekkel, de iramban közeledünk ahhoz az eshetőséghez, hogy Csehszlovákia éa Magyarország között a teljes jószomszédi vi* szeiry helyreálljon; B* « amitől Isten drizzan - ez meg nem történne, jelentené a szélsőséges irányzat lábrakapását, mely most már Kagyam ország komoly politikusainak nyilatkozata szerint is az ország rég* romlását jelentené*. A magyarság kulturális elnyomását m mm mm «•«<»««.<»«. mm m —mm —mmm ujabban bizonyltja, hogy ugyanazon a napon, amikor Dérerék Pozsony­ban megjár akadémiát Aátszottek, két nyitramegyei magyar falu Eger* szeg éa Barenea, szlovák iskolát kapott* Az uj iskolának felépít é» sére az okot az adta , hogy néhány száz évvel ezelőtt állítólag azlovákok laktak a községbea* Névelemzéssel érveltek az építtetők; a nyitrai Zsivena, a Polgári Társasakor és a legionáriusok Egyesülő te, de anévelemzée kiderítette, hogy még név szerint is magyarok 1% jak azt a felsőnyitral néhány községet, melyek magyar szigetként állanak még* 25 tanúiét Írattak be,ezeknek legalább egyharmada ma* gyár anyanyelvű' Az iskolába egyes magyar szülők azért adták be a gyermekeket, mert ott ingyen taneszközöket, könyvet és karácsonyi ajándékot adnak* /»Pr»H*Hlrlap« 12./= Szloyenvzkén rohamosan nő a kathollkusok száma állapltja meg a "Nővé Cehy" cimü folyóirat a decemberi népszámlálás alapján* Eszerint Ss^venszkén a rém .kathollkusok az utolsé évii-

Next

/
Oldalképek
Tartalom