Lapszemle, 1931. november

1931-11-11 [1379]

Alfréd Rosenberg vezércikk keretében foglalkozik Hugenberg darmstad­ti fejtegetéseivel, amelyeket nem mona szerencséseknek , de azt tart­ja róluk, hogy nem ls az ó személyes iniclativájából erednek, hanem inkább Dr. Eduárd stadlernek és Dr. von Freytagh-Loringhovennék tu­lajdonítja azokat, akiket megfelelően kritizál. A nemzeti szocialis­ta munkáspárt teljesítménye ma mindenekelőtt abban áll, nogy négyszer erosebb , mint a német nemzeti néppárt. Von Freytaghgal szemben a cikk hangsúlyozza, hogy Hitler Adolf pártja tevékenységének kezdeté­ül fogva a német-olasz együttműködés mellett szállt sikra. Harzourg­ban akció kezdődött a Dittman-Brüning-Mollath-rendszer ellen. Ez az akció folytattatni fog. stadler dr. és von Freytagh dr. hangjai azonban azt mutatták, hogy bizonyos körök még nem értették meg, hogy csak a harcoló barna-front hátamögött tömörülhettek ismét. A Vörös­fekete diktatúra elleni harcban ezáltal érintetlenek maradnak a po­litikai szükségességek és a cikkíró reméli, hogy Hugenberg dr. a tá­borában levő bizonyos urakkal széniben, megtalálja azt a hangot, ame­lyet a nemzeti szocialisták elvárhatnak tőle. A Germania /9-491/ megjegyzi, hogy Hugenberg egyik lapja azt állit ja a darmstadti be­szédről, hogy a német nemzeti pártvezér kosarat adott a centrum csa­logatásainak. Itt egy kis tévedés forog fenn, mert ahhoz, hogy va­laki kosarat adjon, előbb meghívást kell, hogy kapjon. Egyébként ab­ban a körülményben, hogy Hugenoerg a nemzeti szocialistákkal szem­ben okmányokról oeszél, rejtett fenyegetést lát a centrumpárti lap Adolf Hitlerrel szemben. Kisen tente . A jugoszláviai választásokról, mint látszat-választásokról számol be a Berl. Tagebi, /9-529/ budapesti, a Voss. Ztg. /9-5^9/

Next

/
Oldalképek
Tartalom