Lapszemle, 1931. november

1931-11-11 [1379]

dást ajánlották, de azért mégis kiemelendőek tartja a Temps azt, hogy a szabályszerűen elfogadott jelöltek között mintegy 100 hajdani szkupoainai képviselő van, akik a régi pártok elveit vallják,, Minden­esetre érdekes lesz megfigyelni ennek a próbának az eredményét, mert mindenesetre nagy fordulópontot fog ez a választás jelölni Jugoszlá­via történetében„** Hogy a jugoszláv propaganda a választásokat ugy igyekszik beállitani, mint a közvélemény spontán megnyilatkozását az uj rendszer mellett, azt mutatják azok a táviratok, melyek a la­pokban olvasható arról, hogy milyen erős százalékszámban vettek róak, a szavazók Jugoszláviában a szavazáson n » Nyiltan kiolvasható ez egy; ként a P.Parisien 9„belgrádi tudósításából is,mely utalva arra,hogy a szavazás nyilt,s hogy csak a kormábylistaa indulhatott,leszögezi 3 hogy a választások erecfaiényt maga nem annyira fontos s mint fontos inkább az hogy a kormánylisáira szavazók sxixxá* aránya wtkkora losz,.A lap sze­rint á választásokat tehát ugy kell felfogni,mint az uj rezsim melletfc vagy ellen szóló népszavazást.** A_Figaro 9«is azt hangoztatja vezér** cikkében,hogy ez a nyiltszavazásos választás voltaképen népszavazás^ jelentés amellett első állomását jelentik a parlamentáris rezsimhez való visszatérésnek.Igaz,hogy az uj alkotmány oktrojált alkotmányodé ez az alkotmány is azt mutatja,hogy a király a szabadságjogok kitér** jesztését a nemzeti egység megszilárdulásának arányában valósítja megoAkik a királyt ócsárolják,elfelejtik,hogy milyen nagy presztízs** nek örvend ő országában s hogy milyen óriási nehézségekkel kellett megküzdenie ebben a nagyobb részében különböző Blszász-Lotharingiák. ból álló országban r Nem szabad végül elfeledni azt semhogy a király bátor vállalkozását siker koronázta,Külpolitikai saacpontbál Francia** országra nézve osak örvendetes lehet,ha Jugoszlávia ez uton rendhez,, nyugalomhoz és virágzáshoz jut mert a franoia-jugoszláv szövetség a dolgok természetében gyökeredzik s a két nép kölcsönös létérdeke^

Next

/
Oldalképek
Tartalom