Lapszemle, 1931. október
1931-10-15 [1378]
zódó kétségbeesést* Szert Németországnak joga van a világ népeihez azt a felszólítást intézni, hogy végre gyakorlati ténnyé engedjék válni az elengedhetetlen szolidáris együttműködésre való fáradozásokat. Azt hiszem, hogy az elmúlt hónapokban bizonyos haladás érett tett el az ilyen érzésben. Közoen az összes népeknek élénken a szeme elé kellett tárulni, hogy minden állam sorsa most még inkább, mint a múltban össze van fonódva a szomszéd sorsával, ügyetlen állam sem várhat tartósan igazi előnyt más országok Ínségéből, A gazdasági ellenszolgáltatások nélküli politikai fizetesek _ártalmás következményei az egész világot kivétel nélkül ma még beláthatatlan szorultságba vezetik, AZ Amerikai tígyesült Államok elnökének messzelátó iniciativája sajnos csak átmeneti könnyebbülést teremtett. Bármilyen nagy volt is jelentősége és bármilyen hálásan érezte azt a német nép, már a politikai fizetések kérdéseiben való bizonytalanság folyton-folyvást bénulást gyakorol a nemzetközi gazdasági és pénzügyi forgalomra. Közvetlen és nyílt eszmecserék, mint amilyenek Chequersben, Parisban, Londonban, Rómában és itten Berlinben folytak és továbbra is folytatandók, hívatva lesznek a nemzetek tényleges szolidaritása felé egyengetni az utat. Iáért meg kell találni a lehetőséget a szomszédok közötti világos és becsületes hangulatok teremtésére. Németország a szomszéaok életszükségleteire való minden megértő tekintetbevétellel a népek, közötti igazságosság_és egyenjogúság elvének megvalósítását követel1_. Ova_intek nyomasztó anyagi bajok nyomása alatt való pillanatnyi megold ásóktólEzek, tartósan nézve őket,súlyosabb következményekkel járnának, mint amilyen a jelenlegi állapét, A világ hitelgazdálkodásának továbbra nyúló megrongált sága a birodalmi kormányt hétről-hétre uj feladatok elé állította. Áuü hónapokkal előbb, valamely ország gazdasági és Igyí helyzetének megítélésében helyes volt, rövid idő után