Lapszemle, 1931. október

1931-10-31 [1378]

Október 28-31.-1 lapok. p m 1 ii g v t k A braatl oar foglal la ainden érdeklődést. Az idő egyelőre a vád lottak kihallgatásával talik el, akik igen határozottan hárítják el aa­guktől a bunösségat. Witos volt aini s z tarai nok szavai fejezik ki álta­liban a hangulatot,, Wito s ugyanis többek között a következőket mondta; Sgy olyan kormánynak voltam elnöke, amelyat államcsíny utján buktatlak mag. Ham én szítottam tthát ossza*akiivést, hanam én ástam az összees­küvés áldozatául. Kormányom nam volt bitorló kormány, hanam alkotmá­nyos kormatny. Más csinált lázadást és én Ülök a vádlottak padján. Mag szeretném kérdezni itt, a biróság szint alőtt az államügyész urat,vaj­jon nam tekinti-a vétkeaeknak azokat, akik alőkészitettek ás végre is hajtottak kormány állani marénylatat és az esetben miért akarja bűn­ténynek tekinteni azt az állítólagos államcsínyt, amelyet n«m hajtot­tak végre,-A canzura különban ébaren vigyáz arra, hogy a vádlottak é­lesabb magjagyzésai ne kerülhessenek nyilvánosságra s ebből a célból mír a főtárgyalás al ső napja után hét lapot koboztak al. Alapok egyéb­ként pártállásuk szerint politikai kérdésként kazalik a part s vagy le­hatatlannak állítják a vádiratot, vagy padig annak a véleményüknek a*~ nak kifejezést, hogy a vádlottak üzalmait tovább már nem 1 aha tett tűr­ni é s igy helyas volt, hogy a brasti erődbe kerültek'. KUlUKYik 1 Változatlanul Laval amerikai utla éa annak eredménye áll az érdeklődés előterében. 4 Gazát a Warszawaka /28-328/ azt mond ja,hogy ha­bár a baszélgatés tartalmát a közvélemény nem ismeri, annyi bizonyos* hogy a nagy politikai kérdésaket nem érintették és a világ pénzügyi ko­rai is nagy tartózkodással fogadják az eredményeket^ Franciaország ao s-

Next

/
Oldalképek
Tartalom