Lapszemle, 1931. október

1931-10-28 [1378]

A fle slca-müv ek "t ranz ak ciójáról ,, nevezetesen a lon­doni 1 lckers-céggel kapcsolatban minap már hirt adott a szemle *a ennek a tranzakciónak részleteit a Déli Hirlap 28-227 és Keleti Újság 2ö~*46 ujabb jelentéssel egészitJ ki. lazerlnt arrői van szó, hogy az említett Wifckers-cég és az ugyancsak angol fleibert-Wagg et Co -cég, valamint a ro­mániai Banca de Credit Boman, továbbá a Titan-fladrag-vas­gyár és egyénileg Malaxa mérnök átvették a Stég-nek /öster relsche Staatselsenbahn Gesellschaftr-nak/ a Reslca birto kában lévő részvényeit ^ tr anza k ció a franc ia k ormá ny tá mQg&téséval jött létre r amire azért is szükség volt, mert a Steg-nél a francia tóke ls intenziven érdekelve van Az ­egész tranzakció lényegi eredménye pedig az, heg* a Resica^ 300 millió lel k ülföldi k ölcsönt kapott Xomániai banktar­torzásai rendezésére Iemélik„ hogy a Reslcát Így sikerül újból versenyképes vllágvállalattá tenni A román belpolitikában ritkán tapasztalt khaosz uralkodik r- állapítja meg az Uj Kelet 27-241, Minden Boman párt a saját receptje szerint akarja megmenteni a •válság­ból Románlát, Egyelőre csak annyi látszik bizonyosnak vagy legalább is lehetségesnek,, hogy a november 15-én összeülő parlament le fogja szavazni a Jorga-kormányt Csupa kéra^ bO£y mi következik ezutánt pártkormílny s koncentrációs-kor mány, Hanoilesen ,yagy újra Argetciaau-e* At toreafttt^fa^ népp-árt biA apeftfrt ^opj^éssznsÁ JLúl és a pártvezér Acerescu marsall beszédéről tudósít £ Keleti Újság 28-246 stb., anélkül, hogy akár a kongresr akár Averescu marsall beszéde valami emlitéareméltőt ho

Next

/
Oldalképek
Tartalom