Lapszemle, 1931. október

1931-10-26 [1378]

ÁZt a választ, amelyet Benes külügyminiszter expozéja kap­csán a képviselőház külügyi bizottságában elhangzott felszólalásokra adott, részletesen a Prager Presse AV ismerteti, *v külügyminisz­ter, mindjárt felszólalása elején reflektálni kívánt azokra a kifo­gásokra, hogy nem mondott el mindent és expozéja nem volt teljes. Igazat ad Dr Stranszky képviselő megjegyzésének, mert mint mondja, ő ezen a helyen nem pertraktálhat mindent, amit tud és különösen nem olyan tényefce.i, amelyek ennek vagy annak az államnak szociális, fi* nuncialis, vagy gazdasági nyomasztó helyzetét demonstrálják. Épen (agy.Helytelen volna ezen a helyen olyan politikai kérdéseket pertrak­..vek más államokat érintenek. 5 ilyen vonatkozású kijelen­tésekkel ket az ügyeket érintené, már pedig egy külügyminiszter, ha hivatalt, n.j i lat kőzik., kell, hogy szemelőtt tartsa ezeket a ha­tároKúu ... a küj '/miniszter válaszfelszólalásának egy másik helyén kifejezetten r*íl< ált a Magyarországra vonatkozó megjegyzésekre, ne .•£•;. i Sllka képviselő felszólalására a Magyarországgal létesí­tendő kereskedelmi megállapodást illetőleg. Zilka képviselő ugyanis hangoztatta, hogy a létrejött megállapodás értelmében a sertés-szál­litmányck már jönnek Magyarországról, de ezzelszemben a tótvidéki fa export még nem indult meg Magyarország felé A külügyminiszter utalt arra a tényre hogy a két állam között olyan értelmű megállapodás jött létre, hogy mindkét oldalon a forgalom lebonyolításának előmoz­dítására szindikátusokat alakítanak, rehogy egyik vagy másik részről csalódás, vagy károsodás jelentkezzék., Tény az is, a miniszter kije­lentése szerint, hogy a csehszlovák-részről felállított szindikátus nem kezdte meg idejében működését, Késedelem mutatkozott annak össze­állításánál, pert az érdekelt körök sokáig nem tudtak egymással meg­állapodni éa ezenkívül az állami erdóbirtokck intézőgégének külön ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom