Lapszemle, 1931. szeptember
1931-09-10 [1377]
ez alkalommal nem játott Apponyx Albert grófnak, Kem tudják megérteni, hogy a népszövetségi titkárság amely tisztán technikai szeupontból feladata az elnökválasztások előkészülete, nem tett nagyobb erőfeszítéseket, hogy az ismert magyar politikus, aki hazája határain tul is igen. nagy tekintélynek örvend, oly megtiszteltetésben részesítse, amelyet egész politikai pályafutása megérdemelt megkoronázásának lehetett volna tekinteni W alko Lajos magyar külügyminiszter genfi tárgyalásairól valamennyi magyar lap közli, hogy látogatást tett Grandi olasz külügyminiszternél ős tárgyalásokat folytatett Flanden francia pénzügyminiszterrel Ss Tewfik Rusdy bej török külügyminisztérrel a Magyar országot, Olaszországot, Franciaországot és Törökországot kölcsönösei érdeklő kérdésekről Sz üllő Géza a felyidéki országos ^keresztőnyszocialista párt pozsonyi ülésén igen figyelemreméltó beszédet mondott, amelyen szóvitette a felvidéki magyar nyelven megjelenő, de cseh zsoldban álló sajtó viselkedését Többek közt azt mondja, hogy nincs a világon sajtó, amely a saját anyanyelvén saját nyelvének elnyomatását ol^an könnyelműen tárgyalná, mint azt egyes szlovenszkói magyarnyelvű sajtótermékek teszik,, Tiltakozott az ellen hogy Szent István napjának egyházi megünneplését is meg akarják akadályozni holott a Sakra Rituum Congregácló még 1923 ban pozitív irányban ugy ciöntött hogy az egyházmegyék patronusainak és szent alakitólnak ünnepei mégünneplendő. Mivel a szepesi,besztercebányai, kassai is rozsnyói püspökségek illetve egyházmegyék fundátora Szent István király voltj, augusztus 20-a ezekben az egyházmegyékben egyházi ünuep, a melyeknek se mi köze üincs a politikához Végül megemlékezett Szüllő Géza Izabella főhere? jn$ nagy érdemeiről is