Lapszemle, 1931. szeptember
1931-09-28 [1377]
francia államférfiakkal való találkozásból többet csináljon egy gesztusnál. Laval legközelebb az Egyesült Államokba u^azik.^ tehát számára a legnagyobb f o^t_os_ságga 1 Jnr^ jiogv _a xQJ&rjic_i_cls_ J^OJJLIAmát a német oldaláról is megnéz_ze és meghallgassa azokat az igényeket, amelyeket abban Németország támaszt. Hooverrel való megbeszélése akkor mindenki számára termékeny lehet. Ha pedig a februárban összeülő leszerelési konferencia meghiúsulna, amitől a jelenlegi helyzet szerint feltétlenül tartani kell, akkor újból egy olyan atmoszféra keletkezhetne, amelyben a két ország mostan megkezdendő gazdasági együttműködésének folytatása szinte lehetetlen lenne. A DAZ./<;7-44ó/ két helyen is foglalkozik Laval és Brland berlini látogatásával. Vezetőhelyen azt mondja, hogy a francia miniszterek berlini utja tehát mégis ténnyé vált. Laval és Brland ur megérkezésüknél bizonyosak lehetnek a hatóságok által való legkorrektebb fogadtatásról és ha Laval ur elutazása előtti beszédében azt követelte, hogy a látogatás konkrét ereményeket hozzon, akkor ezt a kívánságot németoldalon feltétlenül osztják. E remények megvalósításának lehetősége persze egészen Franciaországon mullk, amely ebben az órában Németországgal szemben minden téren olyan tulhatalmas, hogy eddig a megegyezésnek minden kísérlete sajnos leigázás! kísérlettel fenyegetett. Figyelemreméltó a DAZ-nak /'27-44Ö/ egy ^gát_meg_nem_nevezendő_áin tói származó^cikke^ aki azt a kérdést tárgyalja, hogy_klkkel__Vi Z lósithatő_meg_Németországon a Franciaország_és_Németország_közötti_kíegyezés_gondolata és e tekintetben azt ajánlja, hogy a német birodalom külpolitikáját és belpolitikáját a nemzeti önsegítés alapján állítsa be, mert a baloldal által nem garantálható.