Lapszemle, 1931. június

1931-06-15 [1374]

rata módon választani itt azt jelenti, hogy az ember kiteszi magát a birtokos urak, csendőrök és az- Ébredők 11 bosszújának,, És a "Kir" magyar titkos hadsereg 15,000 tagja épen most van több heti gyakor­latra behiva A tudósítás behatóan ismerteti a szociáldemokrata országos bizottság határozatát,amely szerint az uralkodó osztályok az országot a gazdasági összeomlás és uj forradalmi megrázkódta­tások felé vezetik. Megemlíti, hogy a Népszava kétszer kobozta­tott el és fejtegetéseit azzal fejezi be, hogy ez a Bethlen-féle választási előkészületek nyitánya, A Berl, Tagebi, /13-274/ buda­pesti levelezője '"Magyarország legitimistái mozgolódnak' felírás­sal jelenti, hogy Budapest beavatott politikai köreiben arra mu­tatnak rá, hogy .a Habsburg! legitimista táborban való ujabb mozgo­lódásoknak figyelmet kellene szentelni, mert bizonyos lehetőségeket a legközelebbi időben nem kellene kizártnak tartani.., Érdekes és jellemző az is, hogy Apponyi gróf vasárnap résztvett egy az osztáák határ közelében tartott ünnepélyen tüntetéssel a legitimista gon­dolat érdekében és azt hangsúlyozta, hogy konkrét politikai akciók számára még nem jött ugyan el az idő, de, hogy bizonyos emberek mégis tüneteket látnak egy ilyen akció számára. Még jellemzőbb azonban, hogy Apponyi ujabban eddigi magatartásával ellentétben ki­jelenti, hogy Magyarország függetlensége számára akkor sem áll fenn veszedelem, ha Ausztriával való personálisuuníóra kerülne a sor A német-magyar kereskedelmi szerződési tárgyaiások ki­látásaira vonatkozóan a Berl- Tagebi, /13~^74/ 'Südost Handelsver­tr&ge in Gefahr'icimü cikkében előbb rámutat arra, hogy Romániával velő kereskedelmi szerződési tárgyalások Berlinben ismét felvetet­téi., majd áttér arra, hogy a nem rég Magyarországgal megkezdett

Next

/
Oldalképek
Tartalom