Lapszemle, 1931. június

1931-06-13 [1374]

lést folytatni és kívánságaikat, amennyiben a szükségrendelet célja ezt megengedi.teljesíteni, Abban az esetben, na a birodal­mi gyűlés egybehívására irányuló indítványok egyike elfogadtat­nék a DAZ /12-Ü59/ két lehetőséget lát, amelynek egyike azt, hogy vagy feloszlatja a birodalmi kancellár a birodalmi gyűlést, vagy pedig lemond a kabinet Brüning dr= elnöklete_alatt_a_ka­binet csütörtökön minisztertanácsra ült össze, a délután fo­lyamán pedig folytatta a pártvezérekkel való megbeszéléseit. AZ uj szükségrendelet szővátétetett a porosz országgyűlésen ls, amely csütörtökön a kommunistáknak a porosz államraiiaiszterium ellen a szükségrendeleThez való hozzájárulása miatt beterjesz­tett indítványát tárgyalta, Braun dr porosz miniszterelnök ki­jelentette, hogy a porosz áliamkormány nem működött közre a szükségrendelet létrejöttén Azonban a porosz kormánynak ezidő­szerint nincsen oka arra hogy a birodalmi kormánytól a szükség­rendelet hatályon kivül helyezését követelje Ha azonban e szük­ségrendelet végrehajtása folyamán kitűnne annak tarthatatlansága, akkor a porosz államkormány illetékességének keretén belül szin­tén megfelelő változtatásokra fog hatni /DAZ l^-<i59 T stb / A német agrárpolitikáról igen figyelemreméltó beszé­det tartott Stegerwald dr birodalmi munkaügyi miniszter a west­fahlial parasztszövetség közgyűlésén, ahol főként a parasztság­nak az ipari munkássághoz való viszonyát- tárgyalta stegerwald a Germania /11-133/ szerint kijelentette, hogy a parasztoknak nem szabad ahhoz ragaszkodniuk ami már a multté és nem szabad felhasználtatniok magukat egy romantikus Harmadik Birodalom ér­dekében hanem ellenkezőleg a jelenlegi államot kell igazi nép­állammá kifejleszteni és a parasztságnak meg kell találnia hozzá

Next

/
Oldalképek
Tartalom