Lapszemle, 1931. március

1931-03-04 [1372]

található a clausulá sccialís. Éppen azoknak akik felelősek a közgazdaságért, azoknak kell a német nép szociális életfeltéte­leinek fenntartását a közgazdaság teljesítőképességének és a német fizetőképesség előfeltételeként követelni- Bármilyen po­litikai elhatározások hozassanak is,, Német ország mindig a tisz­teletreméltó kereskedő érzelme által fogja magát írányittatni A Young-terv, amelyen a jelenidőben a jóvátételi fizetések alap­szanak, kölcsönös szerződés, amely kötelességeket létesített Németország számára de épp ugy kötelességeket a többiek számá­ra is, Nem működtem közre a xoung-tervben, nem Írtam alá azt és nem járultam hozzá a hágai egyezményhez, Erre nem volt okom, mert akkor magánember voltam, nem töltöttembe hivatalos állást, és nem voltam tagja a birodalmi gyűlésnek sem. Bármennyire ért­hető is a népérzületből kifolyólag, hogy abban a rettenetes Ínségben, amelyben a német nép van, ma legszélesebb néprétegek hangulata a Young-terv ellen bőszül fel, efölött mégsem kellene elfelejteni, - hogy a líQung-terv megszabadított bennünket az ide­gen megszállástól és államéletünk fontos részeinek bezárólag a Jegybanknak, bezárólag a Birodalmi Banknak és bezárólag a Biro­dalmi Vasutaknak idegen felügyelettol De éppen az ezáltal érin­tett kérdéskörnek kell mindig és mindig odavezetnie, hogy a young-terv szerződési jellegét hangoztatjuk. Oda kell vezetnie, hogy az egyik oldalon világosan ismerjük el Németország kötele­zettségeit, de ezzel elválaszthatatlan összefüggésben és ellen­szolgáltatásként a többi szerződőiéi kötelezettségeinek teljesí­tését követeljük A jogi gondolatot követő ezen nézet vonalán fekszik, ha teljes világossággal és határozottsággal mondatik ki, hogy Németország semmilyen módon sem foglalkozik azzal, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom