Lapszemle, 1931. március
1931-03-27 [1372]
penséggel nem valami örvendetes jelenség Ugyanis nem Románia kivitele emelkedett ilyen örvendetes módon hanem a kiviteli tétel úgyszólván változatlan maradt ellenben közel 8 milliárd"leijel csökkent a behozatal, ami pedig határozottan Románia nagymérvű elszegényedését jelenti, jmJl^iiS^i&^rárrey.^U taCT&L Madgearu. fűikdmivelésügyi miniszternek erre vonatkozó és nemrégiben annyira reklámozott tőrvényjavaslata már nem Is kerül parlamenti tárgyalás alá 5 mint a Brassói Lapok 26 69 jelenti, jóllehet a nemzeti parasztpárt már ellenzéki korában ls propagálta az agrárreform során elkövetett Igazságtalanságok orvoslását és aztán uralomra kerülvén , egyenesen kormányzati programmot csinált ebből Most állítólag egyszerre rájött arra, hogy igen sok az annakidején ki nem elégített földigényjogosalt„ akiknek mostani kielégítése csak nagy zavarokra és nyugtalanságra adna alkalmat Egyébként a Nagyvárad 25-69 jelenti, hogy a liberálispárt elnöke, Daca külön is tiltakozást jelentett be magánéi a királynál Madgearu agrárreviziós törvényjavaslata ellen rül na gy a zavar Miután a szemlében már említett belügyminiszteri értekezleten a ledegradálásra itélt 0ss2.es erdélyi nagyvárosok polgármesterei a törvényjavaslat ellen nyilatkoztak az Ellenzék 25-69 szerint s miután a kormánypárt erdélyi frakciója is ismeretes módon élesen