Lapszemle, 1931. március
1931-03-26 [1372]
ás az osztrák sajtó az utóbbi időben újra szőnyegre hozta ezt a kér* dést."Danubiensis^a cikkíró azzal kezdi,hogy amilyen temperamentummal vett részt a német Junker sajtó a háború előidézésében,oly erélyesen utasítja most el magától a háborús felelőséget,, s igyekszik azt más államokra hárítani. Hivatkozik arra is,hogy Pékár Gyula a Pesti Hírlapban egy fényképet mutatott be,amelyről azt állítja,hogy az orosz vezérkarnak 1912-ben tartott ülését ábrázolja,amelyen elhatározták, hogy nagy háborút indítanak.A cikkíró naivnak tartja ezt az állítást,mert el sem képzelhető,hogy ilyen titko3 ülésről fényképfelvétel készülhessen Miután szóba hozza Reinhold volt német miniszter, jelenleg a Vossische Zeitung főszerkesztőjének javaslatát, /vegyas szakértő bizottság semleges államok vezetése alatt/hivatkozik Westarp,Bülow,Hötzendorfi Konrád és Srsing emlékirataira, majd aiaelyek a magyar kormány közbelépésére a könyvtárakból eltűntek.Ismerteti gróf Batthyányi politikai pályafutását és fölemlíti,hogy a gróf állandóan küzdött a Németországgal valő szövetség ellen?s ezért annyi üldözésnek volt kitéve, hogy vissza kellett vonulnia a politikai életből.A gróf emlékirataiból a cikkíró hivatkozik a Tis^a István gyilkosai ellen folytatott bünperben tett tanúvallomására, amikor a birőí tanács elnökének hozzáintézett kérdésére kijelentette, hogy nem tört volna ki a háború.ha Szerbiának nem küldték volna ei az ismert ultimátumot,és hozzátette,hogy a Ballplatz ugy intézte balkán politika ját,amint a német imperializmus azt megkövetelte,A háborús fele lóság ügyében Batthyányi memoárjai a központi hatalmakra nézve nehéz tehertételt képeznek és azokra nézve is,akik szenvedélyesen harcolnál: a bekérevisió érdekében A: Or sc:/" /romái jelentést k«?.->l f amely szerint ^XM-LÉESLlyi Gyűln Vl]li-,gyi,.in:si'.[,-ri Mussolinin^ félóráig tarttft kihallgatáson volfr r majd Grandi olasz Külügyminiszterrel találkozott.A fasiszta lakiemelik azen táigyaláaok fontosságát akét ország szoros együttműködése szempontjábÓJ, Ugyanez a lap budapesti forrásból Közli, hogy Magyarorszá g január havi kereskedelmi mérlege jelenték eny hiánnyal zárult,ami annak tulajdonítható,hogy Csehszlovákia és Olaszország minimális árumennyiségeket vasáról Magyarországtól, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR — tt f>-,~l—:x