Lapszemle, 1931. február
1931-02-21 [1371]
Belpolitika* 4 köjtgé yvstés, országgyűlési elintézése még mindig Y foglalkoztatja a sajtót AZ ellenzéki lapok különféle hiányait fedezik fel, amelyek ezen lapok szerint annak tulajdonítandó^, hogy a többség egyoldalulag minden más vélemény I figyelemhevét ele nélkül állította össze a költségvetésű A kormánypárti Gazeta Polskát/18-48/ az nyugtalanítja 1 hogy az ellenzék egyik árnyalata sem szavazta meg a költségvetést és Így kevesebb lojalitást mutat a lengyel állammal szemfeen, mint annakidején a bitorló hatalmak Irányában, i iU2££aüJ,é£fléa ujabb hullámokat ver. Krzynowski ' tanár, volt képviselő nyilt levélben felelt a krakkói egyetem tanárainak hozzá intézett szintén nyilt felhívására s ebben kijelentette, hogy azért mondott le képviselő:- mandátumáról, mert a dőntó tényezőket nem sikerült rábírnia arra, hogy a bresti ügyben vizsgálatot indítsanak a tényállás megállapítására. Nowodworskl nevü képviselő pedig felolvasást tartott, amelyben Ismertette a bresti ügy történetét, jogi oldalát és azt a tényt, hogy nincsen egyet1 .1 en fórum, amelyhez a megsértett jogrend helyreállítása iránt fordulni lehetne. A visszaéléseket elkövetett katoaák. ellen ugyanis csak a katonai ügyészségnél lehetne feljelentést tenni, arrely azonban csak a fővezérség engedélyével indíthatna eljárást* Ezt az engedélyt azonban kieszközölni nem lehet. A tiltakozások egy ideig megcsökkent száma most ismét emelkedik*