Lapszemle, 1930. december

1930-12-16 [1369]

szovjet és fasizmus között - a rendszerük analógiája és sérelmeik azonossága dacára is - olyan nagy a súrlódási felület, hogy előbb utóbb összeütközésbe kell, hogy kerüljön a két állam politikája, ami a készüld ententenak 24 óra alatt véget vethet . Az uj török ellenzéki pártnak,nelyet Fethy bej alaki- I tetta nyáron, feloszlatásáról ad hirt a N. Y. Times /oC/ konstan­tinápolyi tudósítója. Egyben ismerteti a pártalakitás előzményeit és Feihy oejnek a föloszlatásárói szóló kiáltványát- Eoeen a páit feloszlatását azzal motiválja, hogy nem uirt Kemal pasa támogatá­sával, enélkül pedig nem vehette volna fel a parlamenti küzdelmet A M. Y. Times rámutat, hogy a párt letűnése, minthogy más ellen­zéki párt nincs, nagyon megerősíti Ismét miniszterelnöknek pozí­cióját, de máskülönben súlyos következményekke1 fog járni azok­ra az elégedetlen elemekre, akik Fethy oej körül tömörültek és ezzel kompromitálták magukat. A párt feloszlatásának hírére Ke­mal nagy kísérettel azonnal országos körútra indult, hogy közvet­lenül győződjék meg a nép hangulatáról Ismét pasáról a Times meg/zi. hogy nem az a szuggesztív egyéniség, mint Kemal, de Kemal után most ő Törökország legerősebb emsére és valószínű, hogy még jo ideig ő fogja Törökország ügyeit intézni Heti összefoglalójában a N Y Times /óO/ megemlíti, az ukrajnai és sziléziai kisebbségek elkeseredését Pilsudszky marsall ellen és hogy Németország a Népszövetség elé készül vin­• ni a panaszokat A M. Y Times megjegyzi, hogy ez már máskor is megtörtént, anélkül, hogy eredményre vezetett volna A jeler.­• légi esetben egyébként megállapítást nyert, hogy az ukrajnaiak é sziléziaiak, olyan dolgokat követtek el, ne iyek drasztikus ret. zlóra szorultak. k kérdés most csak az, hogy az a retorzió nem ... ÍM,-.., ,. ,,>, ;>,Q«SZÁCOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom