Lapszemle, 1930. december
1930-12-05 [1369]
követel Németországnak.- Beszéde elején Hammeratein különben kifej tette,hogy a francia-német közeledés és őszinte barátkozás útja nehéz és tövises Ezért nem lehetett a francia-német bajtársi viszony olyanná,,aminőnek Hammeratein is szerette volna * Ezt viszont igy olvassa az Eoho levelezője Hogy teljesen bajtársak legyünk.revideálni* kell a versaillesi diktátumot. Törökország„ a revizió és a keleti blokk - A Temps 3 <( római levelezője hosszabb táviratban foglalkozik Rusdy bej római látogatáséval s megnyugvással állapítja meg,hogy a tervezett olasz-görög-töri blokk sohasem fog megvalósulni, Tevfik Buadynak e tárgyban tett nyilatkozatai teljesen világosak- A békerevizióval is igyekeztek össze függésbe hozni Rusdy látogatását,pedig tudvalevő,hogy miután Törökőr 3zág megvalósította minden nemzeti törekvését egyáltalán nem elégede; len a maga nemzetközi helyzetével,Törökország tehát a mai rend fonnta tása mellett van és politikai akoiója a békeszerződések kereteire szoritkozik amit bizonyit a status quo alapján kötött görög-török meg- | • egyezés is A Temps levelezője különben kérdést intézett a török külügyministerhez a békeszerződések revíziójának kérdésében s Tevfik Rusdy szil szószerint azt mondotta hogy Törökország álláspontja e tekintetben teljesen " agnosztikus n maradt s hogy az ankarai kormány a*rend érdekében,nem pedig az ellentét érdekében kivan dolgozni H *• - Szífiai útjáról Rusdy a bolgár-török jóviszony hangoztatásával emló kezett meg A levelező szerint Tetfík a bolgár-orosz viszony enyhitésén is dolgozni fog- Az orosz-olasz közeledésről megelégedéssel nyilatko zott Rusdy-Megjegyzi azonban a levelezőihogy különösképen épen a szov íet két legjobb barátja:; Olasza és Törökország bánnak a legkimóletle nebbül a kommunistákkal,ügy látszik,ezen az áron lehet jó barátságba kerülni a szovjettel,,VT? jegyezte meg egy török ujságiró. ;