Lapszemle, 1930. december

1930-12-04 [1369]

.jellemzi a nevezettek álláspontját Magyarországgal szemben Slég szo­morú., hogy a zsidók nem tudnak védekezni a magyarok sértegetései el len, Félhivatalos propaganda a Habsburgok é rdekében Magvarországon,, cimmel a szociáldemokrata Právo liüu /3-2Ö3/ budapesti levelezője ir­ja hogy a magyar munkásság nagyon jól tudja, hogy a legitimisták ne a mondtak le a puccstervekről és hogy tovább folytatják titokban az elő­készületeket a Bethlen-rezsim csendes támogatása mellett. Azután rá­mutat az Ottó emlékérmek lefoglalására, de az igazságügyminiszter 4 máris értesítette az illető államügyészt, hogy az "ismeretlen tette.-' után nem szabad nyomozni. Azután ismerteti a "félhivatalos Bethlen­lapnak a Hemzeti Ujságnak*ezügyben irt cikkét, mely szerint Ottó meg­koronázása megtörténik amint a külföldi tényezők által felállított akadályokat eltávolítják. A Brávó Lidu szerint tehát félhivatalos rész ről kétségbevonják a kormány által elismert törvény érvényességét és ezért nem lesznek üldözve az Ottó-emlékérmek szerzői Súlyos panaszok a kassai népszámlálók ellen A P.M.Hirlap /3-276/ irja> hogy a népszámlálás első napján egy népszámlálási biztos megjelent egy kassai iparosnál} aki szlováknak mondotta magát ellenben felesége és gyermekei magyaroknak. A harma­dik gyermeket aki tőt iskolába jár, a népszámlálási biztos tótnak akarta beimig az anyja azonban ezt nem engedte. A népszámlálási biz­tos most emiatt a z egész családot be fogja idéztetni a főjegyzői hiv a­talba . ugyancsak a kassai gyógyíthatatlan betegek menházában ahol 80-ffÖ'"" többnyire beteg ember van ápolás _alattj_ a betegek nem tudták el­ lenőr iz ni a né psz ámlálási b izt os m unkája t t aki a n é pszámlálási ivbe aaJLJ^lLa^b.^.^ amit jónak látott és általában go­rombáskodott a betegekkel szemben • A betegek jelentést tettek az eset . ről A harmadik eset egy borbélymesternél^tö,rtént, A népszámlálási

Next

/
Oldalképek
Tartalom