Lapszemle, 1930. november

1930-11-22 [1368]

séges kétharmad többséggel nem rendelkezik. A meg következő­/20-Ö66/ számban megállapítja, hogy ez a majdnem 75 %-os erő­gyarapodása a nemzeti demokratáknak voltaképpen sokkal többet jelent, mint ahány mandátum többletet hozott, mert azt mutat­ja, hogy a nemzeti párt szervezete olyan erós, hogy minaen terrorral meg tud küzdeni és a legkiméletleneoo viszonyok kö­zött is gyarapododik Ezzel szemben a kormánypárt.amely a legkülönfélébb felfogású embereket gyűjtötte össze magában most, hogy többségre jutott az eddigi munkát akadályozó tevékenység helyett pozitiv alkotásokra fog kényszerülni és ezekben ki fog tűnni a tehetetlensége,, A kormánypárti lapok természetesen ugy ünneplik választási győzelmüket, mint az állam-gondolat győzelmét A Czas /2G-267/ annak a reményének ad kifejezést, hogy még az alkotmánymódosításhoz szükséges többség is akadni fog más belátó pártok, vagy egyének csatla­kozásával. Ezzel szemben egy krakkói keresztény demokrata lap amint ezt a Dziennik Poznánski /20-269/ idézi, aképpen humo­rizál, hogy hiszen most már csak 46 ellenzéki képviselőt kell beültetni Brestbe és meg lesz a szükséges kétharmad többség. A szociáldemokraták azzal vigasztalják magukat, hogy ez a vá­lasztás az alapvető kérdést nem oldotta meg és csak egy epi­zódot jelent az állam életében, Az a körülmény, hogy az egyes rutén lakta területek kizárólag kormánypárti képviselőket vá­lasztottak a külföldön kelthet olyan látszatot, hogy ott eltűn­tek a nemzeti kisebbségek, de a lengyeleket nem tévesztheti meg. Egyebekben most az ffisszes ;ártok a 23-án megtartandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom