Lapszemle, 1930. november

1930-11-12 [1368]

képviselői vesznek részt rajta* A magyar delegációt Staub Blemér dr és Fodor József dr. vezet A Wap^ő egy Avala-jelentést hoz mely szer nt Blaskovics Péter,, az Országos Gyáripari Szövetség titkára a szrciálpoliti kai miniszté­rium kiküldötteként hosszabb ideig tanulmányozta a Németországban doi- ^ gozó délszláyiaj idénvmunkásck életét Jelentését most adta be a kor­mányhoz Jelentésében kéri. hogy a mezőgazdasága munkásoktól ne köve­teljenek bizonylatot az útlevél kiadása előtt arról.; hogy az adót ki­fizették nivatalbó rnden illeték nélkül állíttassák ki a különböző formulárékat /erkölcs* bizonyítvány férji engedély fordítások hitele­sítések katonaköteles igazolvány stb/ amikért a községi jegyzők ma­gas dijazást követeinek s végül a volt Vajdaságban is egy évre állítsál ki az útleveleket,mint az ország többi részében és ne három hónapra, mint most történik. A nAnetországi idénymunkások legnagyobb része a cukorrépátermelésnél. kisebb része a burgonyaföldeken kapott munkát„ Közel 90 ^É-uk akkordbérre dolgozik s csak a többi napszámra' Panaszuk csak a közterhekre var^ A német kormány azonban kifejezte már azt a hajlandóságát, hogy cseh és lengyel minta szerint viszonossági konven­ciót kötne Délszláv!ával ls s akkor nemcsak a rendes közterhektől sza­badulnának fel a délszláviai munkások, hanem a rokkantsági és munka­nélküli illetékek fizetésétől is Kötelességeiknek legjobban megfelél­nek a muraköziek és muravidékiek; legrosszabbak a bácskai tótok akik • még kauciójukat is otthagyva.egyszerűen hazatérnek' Nagyon szükséges lenne, hogy engedjenek külföldi munkára többgyermekes anyákat t m rt ezek állandóan honvágyban szenvednek A Grlc/lO/ szemelvényeket hoz a Politika és Novodoba/8,/ s a Szlovenec/8/ bécs 1 jel entései ről és az osztrák vála3ztásokhcz vái ó hozzászólásairól./ Topalovics a Polit'lkában különösen bőven foglaikr­... "^má*. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom