Lapszemle, 1930. november
1930-11-05 [1368]
A községi választásába!'! kaaszú i dő óta először estek vissza a azeoial ták A Times 3 sssrint iáig 19^9-ben nyereségük 149 mandátum veit, me3t 65 mandátumét vesztettek, ugyhegr 25 váras közül, amelybenfázattak, ötöt alv teltek /Le ed a, Hull, Barnsley, 'Swansea, Blackburn/. 'Sem a kemmuniaták, sem liberálisak nem haladtak előre, a' szocialista veszteség mind a kenzervativ előnyére mente Az eredmény eka a lap szerint, kegy a pelgári pártek közönb sőge kezd megszűnni, kegy kezdenek nem bízni a szeoialisták Ígéreteiben és kegy egyes esetekben, így Maffiáid-ben a pelgári párták egyesültan karcaitak. Végül ?..em kis ek a miiakáaparti uraiéra eredményt el ansége a nemzeti pel tikiban, A Kern*?.3 reményteljes ómennek manója a kenzervativ sikert. Neka községi valasatásek nem mutatja* határazettaa a hangulatét a pelitikában á £talábar n bizenres fe&ig mégis jellemzőek,. A kenzervativ siker örvendetes, ka nem is nagyméretű. -A D» Tel* 3 örvend, kegy végre a szecialista áradat ka apadni és egyes varasok teljesen megszabadult ak a szocialista közigazgatá tói A kerffiány kit ele erősen hányatlett. Főleg látszik, hegy az adófizetők lázangunak a túlságos községi terhek miatt. A D^Mailo 1 szerint a szecialist kudarcát tékezló politikájuk ©kazta. Rámutat ezzel összefüggésben, kegy az nevelési törvény Í3 a politika következménye, néha e törvényt már ukenzerv tiv miniszter készítette elő,. A MaiXih.Gu.3 szarint az eredmény nagy osapás a szocialistákra, neka nem szabad sem túlbecsülni, sara tulkiosire becsülni kudarcát elősegítette a rassz idő is, amely a több autóval rendelkező kenz tivekre veit előnyös. De az is igaz, kegy a munkáspárt kezdi kitét veszten mert 3ek reményéből csalódott. Viszent az erszáges választás szempeutjából kudarc nem oekat jelent,, mart azokat az élelmi szer ad ók jegyében íegják meg ejteni és nem valóazinú, hogy a választók a kenz erva tiv eket támegatnák ily palitika mellett* A szecialista kudarc tevábbá bizenyára eltelja majd az e szagos választások időpentját is, A News-Chr,3 szerint a szecialista halad megakadt és ami még jellemzobb az északi iparváresekban lagjabban. A lelke