Lapszemle, 1930. november

1930-11-03 [1368]

noiott ennez semmi reie Komoinaciot tuzm nem íenet. hangsúlyozza,nogy a látogatás egyetlen nemzet ellen sem Irányul, hanem természetes ée elmaradhatatlan következménye a két ország kőzött meglevő jó viszony­nak. Kijelenti a miniszterelnök, hogy T örökország és Magyarország ér­dekei kétségtelenül megegyeznek abban, hogy a béke és a politikai e~ gyensuly tényezői legyenek, majd a legnagyobb elismerés hangján nyilat kőzik a Ghaziról és köszönetet mondott a barátaágos fogadtatásért, a­melyben T örökországban részesítették ­Kemal pasa a "Reggeli Újság" és a "Hétfői Napló" ankarai je­lentése szerint Bethlen gróf miniszterelnök elutazásakor kabinet iroda­főnökével Bethlen gróf miniszterelnöknek és gróf Csáky István követsé­gi tanácsosnak,a külügyi sajtóosztály vezetőjének, meleghangú d e diká­cióval ellátott fényképét küldte ­A "Pesti Napló" ós a "Budapesti Hirlap" november 1-én közlik hogy Tevfik Rusdy bej török külügyminiszter az Avala-ügynökség számá­ra adott nyilatkozatában kijelenti, hogy a török-görög kibékülést Mus­solini hozta létre, de hangsúlyozza azt is, hogy Venizelos és Bethlen gróf ankarai találkozása tiszta véletlen s nincs szó arról, hogy Görög ország, Törökország és Magyarország valan ilyen blokkot alkossanak.­Masaryk ujabb reviziós nyilatkozataiéi a "Reggeli Újság" és a "Hétfői Napló"londoni Jelentés nyomán közlik, hogy a"London General Press" Benes által megcáfolt intervjuja után, most nagy feltűnést kelt hogy Masaryk cseh köztársasági elnök cikket tett közzé a "Saturday Revue"«ben, amelyben kijelenti, hogy hive a békeszerződések részleges reviziójának. Cikke bevezetésében megállapit ja,hcígy a cseh hadsereg teljesitőképes, amennyire ez csak lehetséges, mert min-Jen nemzetnek fel kell készülnie arra, hogy az ellenséges támadás ne érje váratlanul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom