Lapszemle, 1930. október

1930-10-24 [1367]

vá* végeredményben mégis csak jó üzlet voltS Ha Németország helyzete ennek következtében megjavul, sz mindenkinek csak érdek© lehet - A sgnnisUst* Ponulaire / 23/ fel sem akarja tételezni, hogy Németország egyszerűen megtagadja, még a feltétlenül fizetendő jóvátételi fizeté­seket ls* A moratórium kizárólag csak az úgynevezett feltételes fizeté­sekre vonatkozhat* Sgy ilyen moratóriumban pedig őrültség volna c a sua bellit látni, hiszen abból semminő kár nem haramiának Franciaországra^ mert a német fizetéseknek ez a része a Semzetközi Bank közvetítésével úgyis egyenesen Amerikába megy, a francia érdekek tehát semminő sérel­met nem szenvednének* T.«y g r..B -o-rTU; m-im.szt«r«lnök Lacaussadeban beszédet t ártott ;mely. ben azt fejtegette, hogy Franciaország minden erej éből a békét kivánta és azon dolgozott, a békéért már eddig is rengeteg áldozatot hozott, mindfjcrt azonban Németország a szeptemberi választásokkal feleltj a as­zal, hogy harcot indított a Young-torv ellen és a békeszerződések éa a határok revíziójáért, melyeknek módosításai pedig megsemmisítenék Fran­ciaország és szövetségeseinek erőfeszítéseit és Európát chaosba és anar­chiába sodornák, /Cemps 23/ Pi«rr« Cot radikália képviselŐ, aki mint ismeretes, Berlinben tartott előadásában a bákerevizió mellett f oglalt állást, Flóráéba* be­szádét tartott, inelyber* azt fejtegette, hogy a szerződések revíziójá­ról a Népszövetség egyezségokmányának 19: §-a intézkedik s ő és elv­barátai csak ebben a kereáfben hajlandók fontolóra venni olyan megegye­zéseket , melyek révén Uuropa kijuthat a jelenlegi chaosből </Figaro 20/ Az angol kormánynak Palesztinára vonatkozó nyilatkozatát tár­gyalja a Temps /23/ vezércikke„ rámutatva arra, hogy a kormány által elfoglalt álláspontot ugylátszik, sem a zsidók, sem aa arabok nem fog­ják helyeselni, tehát a palesztinai kérdés még ujabb komplikációkra ve­zethet.- Az Ire Nouvelle/22/vezércikkében magasatalja a zsidó faj*, e­• • A9LL. +*-\' ^4* ORSZÁGOS LE'i/ÉLTAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom