Lapszemle, 1930. október
1930-10-16 [1367]
Jog ászdelegátusokat. Nagy feltűnést keltett Pozsonyból és az egész Felvidéken, hogy a cseh cenzúra megtiltotta az összes oseh, tót, magyar és német lapoknak, hogy a Polson Newaan órnagy nyilatkozatát közölhessék* A •Magyarság*' közli, hogy a magyar keresztényszocialista párt Pozsonyban Masaryk elnöknek két memorandumot nyújtott át* Az egyikben a felvidéki magyar szülők felhívják az elnök figyelmét a pozsonyi magyar tanítási nyelvű állami cseh reálgimnáziumban uralkodó állapotokra, a másik memorandum a nyugdíj nélkül elbocsátott volt magyar posta és távíró* alkalnzottak nyugdíjigényeinek rendezését sürget 1.A pozsonyi jogászkongresseus egyóbkesrt a "Magyarság", a "Pesti Hirlap" és több rejgell lap jelentése szerint botrányba fulladt. A csehek mindenáron meg akarták akadályozni, hogy a pozsonyi Jogász* kongresszus a felvidéken még mindig érvényben levő magyar polgári perrendtartás mellett foglaljon állást és mikor látták, hogy a közhangulat a magyar perrendtartás mellett foglal állást, a cseh jogászvezetőség egymásután lemondott tisztségéről s végül Gazsik Márk volt miniszter é vette át az elnöklést és elrendelte a szavazást, amire 250szavazattai 20 ellenében a kongresszus kimondta, hogy továbbra is a magyar polgári p errend tart ás , érvényben tartása kivonat o a,A"SvandaF oiraü oseh dudásopera előadása ellen tiltakozik ma a "Budapesti Hirlap" és a "8 Órai Újság", hangsulyatíra, hogy előbb más dolgoknak kell megoldóhlok és más kérdéseknek elintéződniük,hogy a oseh szellemi alkotásokat ugy üdvözölhessük, ahogy az angol, olasz, német, franoia géniusz megnyilvánulásait köszöntjük. Ha a szamunkra létkérdést jelentő problémák megoldódtak, akkor majd jöhetnek a Svandák— •» "8 Órai Újság" színház-rovatában, másodszor is foglalkozik a oseh opera btfepesti előadásának kérdésével és egy felvidéki magj^rn«k a szerkesztőséghez intézett levelét közli, amely rámutat arra, hogy e