Lapszemle, 1930. október
1930-10-01 [1367]
lét, melyben megint a biztonságot, döntőbíráskodást ás a leszar'lést hangoztatta, melyeknek alapján Franciaország a békét kivánja megs^r/eznl,, Tardieu ki jel intett 9, hogy 10 esztendő óta egyetlen ország •em szerelt le annyira, mint Franciaország, melynek kormánya hiven őrködik a f> nálló nemzetközi szerződések felett. A Vo~v», % i .oerteti líüller, volt birodalai kancellárnak Zürichben mondott beszédét, melyben a megértés politikáját hangoztatta s állástfoglalt a gyűlölködés és a háborús uszitás ellen, \ lapok genfi hirt közölnek,Curtius birodalmi külügyminiszternek Beneseel folytatott tárgyalásáról 8 melyen elsősorban a prágai tüntetésekről ?olt szó* Erről,*, tárgyalásról hivatalos közlést nem adtak ki, a Kr.Z. 3zerint azonban feltehető, hogy Curtius nyomatékosan figyelmeztette Belest az ilyen események nemkívánatos kihatásaira,, -ugyancsak a Kr„Z, utal a folytonos németellenes lengyel uszításokra* Ez a lap úgyszólván naponta közöl hirt arról, hogy egy-egy lengyel hadirepülőgép német terület felett vonuB el, - Az osztrák kormányválságról Vaugoin cikkezik a Bayeri3cher Kurierban és ismerteti az osztrák keresztényszocialisták politikájá\„