Lapszemle, 1930. október

1930-10-08 [1367]

Az erdélyi és bánsági kisebbségi gyógyszerészek tönkretétele t célozza az uj egészségügyi törvény a Keleti Újság 8-222 szerint, amikor az 1926-os egészségügyi törvénnyel ellentétben még a szerzett jogokat sem respektálja, hanem valósággal jogfosztást követ el %ylk legsúlyosabb intézkedése, hogy a jogtulajdonos halála után az özvegy és a gyermekek részére csupán 5 évre biztositja a gyógyszertár kihasználási jogát, ami egyet jelent a teljes tönkretétellel., hiszen a gyógyszertárban gyakran az egész család vagyona fekszik Kisebbségi szempontból hasonlóképen ve­szedelmes, hogy az uj jogok adományozása a jövőben csak versenyvizsgák alapján történhetik,, olyformán, hogy az arra jogosultak két évenként vizsgázni kötelesek „ a vizsgák eredményét lajstromozzák és azután i^yan sorrendben adják ki a gyógyszertári jog ősit ványokat„ Már pedig ismerve az efféle román vizsga-rend szert, kézenfekvő,, hogy mi lesz ebből., A gyógy- m szertárok ellen őrzését a törvény évenként kötelezővé teszi megyénként mü- I ködő bizottságok által, mégpedig ugy : hogy a bizottságnak joga van adott I esetekben a gyógyszerész elmeállapotára /!/ vonatkozó kételyei /(/ alap- 1 ján orvosi szakértőbizottság elé utalni a gyógyszerészt A román viszo- • nyok ismeretében az is kézenfekvői., hogy ebből milyen intézkedések szármáz- • hatnak Már nem annyira a gyógyszerészeket érinti, haneiQ á nagyközönség • szempontjából sérelmes, hogy a törvény eltiltja a gyógyszerészeket az or- I vosi rendelvények megismétlésétől ée ezt csak ugy engedélyezi» ha ez or- H vos a receptet, újólag rendeli, vagyis a törvény egyszerűen arra kénysze- • riti a közönséget,, hogy ugyanazon bajjal akár minden nap újólag orvoshor. I forduljon., Az erdélyi ée bánsági gyógyszerészek Kedgyesdn gyűlés r.lakjá- I ban tiltakoztak & hallatlanul sérelmes t orvén,, Brre • kormányhoz II közelálló körök október 12-re ország?os gyógyszerészeti kongresszust hív- • tak össze Bukarestbe v hogy ott viszont hozsannázzanak az ujmközegészaég- fl ügyi törvénynek, de az erdélyi ée bánsági, gyógyszerészek ettől a kongresz- 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom