Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-23 [1366]

kontójukra* Ellenben igenis erősen hisznek annak a követelménynek jogc sultságában, hogy mint szabad nemzet, szabadon választhassák meg irány­vonalukat ás kövessék a szerintük leghelyesebb metódust. Ma az a helyzet, hogy azok között az áramlatok között, melyek leginkább útjába akarnak állani a német szabadságébajok érvényesülésének,, kétségtelenül eis5 1 helyen áll Franciaországi ezt követik azután Lengyelország 4s Csehszlo­vákia. Épen ezért ugy véli, hogy a námet külpolitikának elsősorban Kelet és Dél félé kell orientálódnia. Kelet felé van Oroszország. Bevallja, hogy a nacionalisták közt is vannak sokan, akik Oroszországban azt a közmondásos mumust látják, és akik szintén kellemetlen meglepődéssel értesültek arról, hogy a fascists Itália kereskedelmi szerződési viszony­b8i§pett a Szovjetoroszországgal. Ez szerinte inkább fényes bizonyitáka Mussolini világoslátásu és rendkiviili érzékkel megáldott reálpolitikájá­nsk;, amely politikát egyébkínt 8 német nacionálszocialisták szimpátia V8l ás csodálattal látnak. Senki sem foghatja rá Mussolinira., hogy kü­lönösebb gyengédséggel viseltetnék a bolsevizmus iránt, épen ugy ők, a nacionálszocialisták, akik következetesen harcolnak a kommunisták ellen, ugy válik, hogy bár három lépésre kell tartani maguktól a bolsevizmust; de ugyanekkor számolni kell Oroszország hatalmával, amely mégis csak lényggesen latba esik BurÓpa gazdasági politikájánál ás kifejezetten NámetörszIgánál. A beszélgetés ezután az A nschluss-k érdesre terelődött, j amikor is Rawentlow gróf kijelentette: "Mi aspirálunk az Ansehlussra. éspedig nemcsak abb8n a tág értelemben, amelyet kulturális egyesülésnek neveznek. Ámde a politikában realisták vagyunk és tudjuk, hogy minden I más előtt legfontosabb az, hogy megszabadítsuk magunkat attól a presszió < tói, amely szabadságunk kifejlődésére nehezedik, fípen ilyen őszinteség­gel kijelenthetem, hogy az Anschluss-ból nem csinálunk magunknak első­rendű fontosságú kérdést, legalábbis a jelen pillanatban nem, 3őt még

Next

/
Oldalképek
Tartalom