Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-03 [1366]

n is zter elnök levelét, anely azonos az Apponyi Albert grófhoz intézett levéllel. Ziohyjáaos gróf e sajtó közlemény szerint a levél kézhezvét e« le után kijelentette, hogy az abban foglaltakat tudomásul veszi és a kérdéshez semmi kommentárt nem kivan fűzni, ­Külpolitika. ml' m m m m mmm <st m m m <B tfe 11 Károly román király a "Pesti Napló" közlése szerint tegnap délután 6 óra 35 perckor románnyelvü előadást tartott a bukaresti rá* j dióban. Ennek keretében mindenekelőtt üdvözölte Románia minden népét 8 hangsúlyozta, hogy minden törekvése arra irányul, hogy aromán állam minden tagját boldogabbá tegye * Tudja azt, - hogy Románia néspel között ma még nagy ellentétek vannak, ezeknek az ellentéteknek nagyrészét a­zonban uszítók élesztik* Tudatában van annak, hogy uralkodásának tel* jes sikerét elsősorban belpolitikai téren kell elérnie, de tudja azt ^ is, hegy munkájának teljes eredménye csak akkor lesz, ha biztosítani tudja Románia Összes szomszédaival a baráti jő viszonyt. Ez a baráti jó viszony szükségessé teszi megfelelő kereskedelmi szerződések köté­sét az árucserének olyan szabályozását és biztosit ásat : amely alapja Románia és a szomszédnépek boldogulásának Ennek a baráti jó viszonynál m «•«.'•>». oe mm m m mm mm mmm • «••••«»«»«•«••»• mt megteremtése nemcsak a kisentente -államaival fontos, hanem épp olyan — —«»—*—««• — — va««»»«*ai mmm mmmmm mmmmmm*.m*. mm mim mm mm mm mm • —• — m mm mmm mm mm mm mm. fontos ennek a baráti Jónszonynak a megteremtése Magyarországgal is -mm mmm mm mm e*e>*««ie> mm mm mm m •* mm m m mm m •» m m m<m mm m mm m mm mmm e»aftd»«i mm mmm mm mm mm mm mm mm <^ A Népszövetség genfi ülésszakával kapcsolatban a páneurópai * konferencia megnyitásáról a "Pesti Napló" párisi tudó sitója jelenti, hogy a "Journal" értesülése szerint Briand vasárnap utazik ü enfbe s mái vasárnap este érintkezésbe lép a genfi delegátusokkal az európai állam szövetség ügyében. A nagy Európa konferencia hét fen, szeptember 8-án kezdődik" Eenderson értesítette a francia külügyminisztériumot,, hogy I szeptember 3»án, szerdán, utazik Genfbe és szeretné, ha Parison Taló

Next

/
Oldalképek
Tartalom