Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-20 [1366]

többségében nea Jut ural orr a az őszinte demokrácia szelleme** A Népszövetség kisebbségvédelmi vitájával kapcsolatban az esz szes nagy&r lapok ismertetik a német kisebbségvédelmi memorandumot, a~ mely kiemeli, hogy as elmúlt évben a Népszövetség hivatalos lapjában közzétett kimutatás szerint összesen 5? kérvényt adtak be panmzos ki­sebbségek, ezek közül 26 kérvényt elfogadhatlannak nyilvánítottak s e­zekét nem szabad nyilvánosságra hozni j. holott a madridi határozatok ér" telmében a panaszok kezelését a lehető legnagyobb szabadelvüsággel kel­lene kezelni. Utal a német memorandum arra is, hogy a madridi határo­zatok kimondják, hogy fontos és elvi kérdések esetén ki lehet egéazi­teni két taggal a kisebbségi hármasbizottságot* A német delegáció remé­li, hogy ezt a gyakorlatot a jövőben rendszeresítenl fogják* A madridi határozatok kimondják azt is. hogy a hármasbizottságoknak jogában áll tanácskozásait az érdekelt kormányok hozzájárulásai mellett nyilvános* a ágra hozni % A népszövetségi titkárság statisztikájából kiderül,hogy az elmúlt évben 29 kérvényt vizsgáltak meg. azonban csupán három kér­vény esetében hozták nyilvánosságra a bizottság tanácskozásait • Szüksé­ges tehát . hogy közöljék magát a panaszt, valamint az érdekelt kormány véleményét is, szükséges továbbá, hogy a Tanács valamennyi tagját abba a helyzetbe juttassák, hogy állandóan tájékozódhassanak a kérvényekkel szemben követett eljárásról ­Szüllő Géza beszéde miatt, amelyben Benes nagyzoló szláv polir «0 «»«« mmm W9%* « *»NL MM «>* piWC*' WHÉlW »«u. t ikáját támadta, elkobozták a "Prágai Magyar Hirlap"-ot»- A "Budapesti »r»flir«»w>¥» ••'"<• m m* m* *w mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm m* mt m* mmmm a m> mm trm Hirlap", a "Magyarság", a "Nemzeti Újság" és több reggeli lap közlik a prágai jelentést, hogy a oseh ügyészség elkoboztatta a "Prágai Magyar Hirlap"-ot Szüllő Gézának ama beszéde miatt, amelyet a kereszt ényszj. oialista és magyar nemzeti párt klubjának legutóbbi Ülésén Csehszlovák kia nemzetközi helyzetéről mondotf, amelyben többek között azt mondta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom