Lapszemle, 1930. szeptember

1930-09-02 [1366]

paktumokkal operáltak, majd pedig a vágnélküli fegyverkezés taktikájá­hoz folyamodtak". Az első" próbálkozás nyilvánvalóan sikertelen maradt, az utolsó pedig, amely ugyan nagyon szimpatikus egyes körök harcias felfogásának,, azzal a hátránnyal jár s hogy részben nagyon sokba kerül, részben pedig arra kényszeríti a többi országokat, hogy Franciaország­gal versenyezzenek a mind veszélyesebbé váló fegyverkezés terén. A francifi politikusok a történelmi érzék hiányát árulják el, ha azt hi­szik, hogy azok a bizonyos olasz követelések, ép ugy mint Németország mind jobban érezhet5 türelmetlensége r vsgy pedig a háborúból legyőzői­tekként kikerült nemzetek elégedetlensége a megalománia tünetei, vagy pedig egyszerűen a bosszú és reváns szelleme volna. ívíajd igy folytat­ja :"Ha a mi magatartásunk vagy pedig egy némelyiké a legyőzött államok közül ugy tűnhet fel, mint a béke veszélyeztetése, ugy ez abból a tény­ből származik, hogy hamis szinekben állitották a világ elé azt a mond­vacsinált békét, mely kifejezetten franei8 elgondolása és ugy adt ík be ezt, mintha a legnagyszerűbb béke lett volna, holott ha ez tényleg meg akart volna felelni az európai élet követelményeinek és a mi leg­szentebb háborús ügyünk előfeltételeinek, ugy ennek a békének egész másnak kellene lennie. Meggyőződhetnének vérre a párisi politikusok arról, hogy állandó béke nem lehet a nemzetközi jog és igazságérzet minimuma nélkül, anélkül a feltétel nélkül, hogy acceptálják és hono­rálják minden nép szabad és rendezett fejlődési és életlehetőságét ugy kategorizálva azokat amilyen fokban ezek hozzájáru.Inak a világ civilizáltságínek és haladásának megvalósításához, Ha ezt a szabályt sokáig figyelmen kívül hagyják, s vége az lesz, hogy az egyensúlyi helyzet,ha miskép nem., erőszakos utön is kívánni fogja helyreállítását. Óriási a különbség e fölfogás és ama francia elgondolás közötfc, amely mesterségesen örökéiet';vé akarja rögzíteni a békeszerződésekből ki­alakult helyzetet, amely makacsán megtagad minden helyesobitést,

Next

/
Oldalképek
Tartalom