Lapszemle, 1930. szeptember
1930-09-18 [1366]
A kormánypárti lapok kiemelik Pilsudski legutóbbi nyilatkozatának azt a részét.amelyben kijelentette,hogy véleményé szeriní az állam nem lehet valamelyes választott képviselet nélkül^amely egyúttal eleget tesz a felelősségérzetének. Ami Lengyelországban történik magyon nehézzé teszi ezen elv föntartásáu mégpedig a képviselők illetlen magatartása következtében,, ö maga azonban nem tud megváltozni és azért választás utján keresi a beteg lengyel parlamentarizmus gyógyítását,, A_ Jetért ózta_t_o_U_ vol_t_ k é p v 1 s e 1 ő k Ugye nem halad előre. A bíróság fenntartotta ellenük a vizsgálati fogságot az ügyvédi kamara pedig válaszolt az igazságügyminiszter figyelmeztetésére és újból ki jelentette,hogy eddigi álláspontját fönn kell tartania.mert ez felel meg a törvény követelményeinek.. A Dz_iermj.k_ P_pzna nsk i_/16-214/vezércikkben arról értekezik,hogy a korábban Kémet Birodalomhoz tartozott Nyugatlengyelország mély jogérzetéből és a törvény Iránti tiszteletéből kifolyólag aggályosnak találta a volt képviselők letartóztatását, de mivel most a kormány ezeket a letartóztatásokat törvényes módon indokolta.Nyugat lengyelország kételyei eloszlottak, A vasárnapi tűntetésről^amelyről a magyar lapok is elég részletesen megemlékeztek,a lengyel sajtóból úgyszólván se.mi többet nem lehet megtudni. A kormánypárti lapok jelentései többé kevésbbé ugyhangzanak mint a magyar 1Í pok közleményei az ellenzéki lapok pedig,amelyek az ügyről bővebben irtak elvannak kobozva A„Ga^e^a_l3rsz§w§ka /15¿68/ egész oldala üresen jelent meg a Robotnik ugyanez nap; száma pedig egyáltalán nem jelent megyek a i apoJí