Lapszemle, 1930. augusztus

1930-08-29 [1365]

Maniunak a dunai Európáról szóló nyilatkozatát a "Hatin" /2 7/ -közli. Hajdan mondotta i^og v olt kusztria-líagyai-ország. Ez egy oly kö­rülhatárolt szerveset, homogén rendszer volt., mely elvitathatatlanul hasznos volt Európára, ogy közös ház volt ez, ahol egymást gyűlölték do mógi3 csak közös ház volt Szükségszerűen el kellett tűnnie, amikor a nemzeti öntudat ellenállhatatlan erővel kifejlődött, A Monarchiát a háború szétdarabolta, de ez megtörtént volna előbb-utóin úgyis a belső feszítőerők hatása következtében Ennek most már vége van. A szétvá lás visszavonhatdlanul megtörtént . De a dunai monarchia épületének le­rombolása után 12 évvel meg mindig csak félúton vagyunk" Nekünk most a dunai Európát kell megépíteni. Ez nemcsak nélkülözhetetlen, hanem kikerülhetetlenül szükséges. Csak ma jönnek rá erre* Mindnyájunknak a nehézségeit nem kizárólag az amerikai túltermelés vagy az orosz dum­pink okozza, oennimk is meg van a hiba, és bajaink azért sokszorozód­nak mcarfc ezek között az országok között hiányzik a megegyezés és üsz­szetartás Munkanélküliség vagy a földművelés nyomorúsága, amelyet a Dunán lefelé haladva Paesautói egészen Galacig lehet észlelni mindez egy figyelmeztetés, vészkiáltás. Bárcsak lenne egyúttal jeladás is az összefogásra. • Ugyanennek a cikknek a keretében Madgearu kereskedő: mi miniszter is nyilatkozik A gabonát exportáló európai államok sze­rint az egész európai importnak csak 20 #~át exportálják elégséges kis volna tehát egy igen/erőfeszités arra,, hogy a gabonát vásárló európai államok előnybe részes itsek az európai gabonaexport aló államokat, fő­leg a kölcsönös érdekek helyss felfogásával Az európai gábonaexportá. ló országok pi&oot jelentenek. amely ma a parasztság nyomoruságc kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom