Lapszemle, 1930. július

1930-07-22 [1364]

l^OU JÚLIUS 66. mellőzték 3 cseheket amit semmiféle magyarázattal sem lehet letagadni. A cseheknek aggodalma és bizalmatlansága a bukaresti tárgyalásokkal szem ben teljesen érthető, ha figyelembe vesszük., hog^ Jugoszláviával keres­kedelempolitikai téren ivek óta nem tudnak megegyezni, s hogy a cseh­román kereskedelmi szerződés is csak az utolsó pillanatban és a legna­gyobb nyomás alatt létesült a prágai román követ közbelépésére. Prágában csqk utólag szereztek tudomást arról, hogy Jugoszlávia delegátusai Pest«?r jártak a bukaresti konferencia előkészítése céljából. Tagadhatatlan, hogy a csorba-tói kisantantkonferenciát és a belgrádi rzokolkongresszust fájdalmas kijózanodás követte, amiből azonban még nem leket arra követ­keztetni: hogy a kisantant megingott volna. Ha Bukarestben sikerül meg­egyezést létesiteni; ugy ennek a hatása politikai téren is érezhető lesz, s ezért feltételezhető, hogy Csehország nem fog továbbra is habozni ás valóra váltja sokszor hangoztatott készségét, hogy Magyarországhoz köze­ledjen, A Berl Tagebi /338/ szerint abból a körülményből hogy a buka­resti konferencián Nickel követ is riszt vesz. arra lehet következtetni hogy a konferenciának hivatalos színezete van. Bukarestben vslószinüleg kikapcsolnak minden politikai momentumot és kizárólag gazdasági kérdé­sekre helyezik a súlyt. Csehszlovákia és Lengyelország nem vesz részt a konferencián, bár ilyen irányban határozottan fáradozott. A Berl Tagebi /334/ budapesti hire szerint a lengyelek által tett javaslat mögött politikai momentumok is vannak, s valószinüleg arról van szó, hogy 1 gazdasági frontot létesítsenek az ipari Németországgal szemben* i lap ugy gondolja, hogy a bukaresti konferenciával kapcsolatos lelke­sedés meglehetősen lelohadt. A Franki Ztg/532/ bécsi hire szerint Schober kancellár budapesti látogatása semmilyen változást nem fog okozni az osztrák kül­politikában, már csak asért sem, mert a kancellárnak politikai programm-

Next

/
Oldalképek
Tartalom